Több mint százezren a virtuális állásbörzén

2010. October 7. Webmaster

Több mint 100 ezer látogatója volt Magyarország első virtuális állásbörzéjének.  A látogatók összesen 12 ezer önéletrajzot hagytak a kiállítók – többek között a Telenor, a Nokia, a Nav N Go – standjain.

Kiemelkedő sikernek bizonyult a Profession.hu portálunk szervezésében 2010. szeptember 28-30. között zajló virtuális állásbörze, amely az első volt hazánkban. Összesen 105 367 látogató érkezett a virtualisallasborze.hu oldalra, a hatalmas „tömeg” eredményeképpen pedig 12 ezer önéletrajz maradt ott a 32 kiállító cég virtuális standjain.

virtual_job_new2_450

A legfőbb kiállítónk a Telenor volt, de standot bérelt többek között a Nokia, a Mars, a Procter & Gamble, vagy az iGo navigációs rendszert is készítő Nav N Go is. Az állásajánlatok meglehetősen széles skálán mozogtak: a péktől a mérnökig szinte minden szakma képviseltette magát. A siker egyébként mind látogatói, mind kiállítói oldalról nézve teljes: a cégek teljesen elégedettek voltak az életrajzok mennyiségével és minőségével, a látogatók 96 százaléka pedig jövőre is részt venne. Ezek alapján a folytatásban biztosak vagyunk.

A magyarországi virtuális börze érdekessége, hogy a régióban is az elsők között zajlott: Csehországban és Lengyelországban még csak most fog debütálni az a technológia, amely például már az Egyesült Államokban – és idén hazánkban is – bizonyított.

Kategória: Profession.hu, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderátor ellenőrzi, amely eltarthat egy ideig. Kérjük ne küldd újra a hozzászólásodat.