300.000 HotDog zabáló

2007. April 20. n.norbert

Április 12-én délután beregisztrált a HotDog.hu ifjúsági közösségi portál 300.000. tagja. A 2005 októberében indult portál regisztrált felhasználóinak száma továbbra is dinamikusan nő, naponta körülbelül 400 új dogger csatlakozik a virtuális kennelhez.

Sokan felszisszenhettek, hogy „na igen, szép-szép”, de azért ettől még nem kellene hasra esni. Mert hát jelenleg több olyan social network található a piacon, amelynek regisztrált felhasználóinak száma magasabb, mint a HotDog.hu taglétszáma. Ez ebben a formában igaz is.

Azonban nézzünk kicsit a számok mögé! A HotDog kifejezetten az ifjúsági célcsoportnak kíván közösségi teret létrehozni.
A 14 és 23 év közötti fiatalok mint elsődleges célcsoport a látogatói és felhasználói bázis jelentős részét alkotják. A 2006-os adatok alapján az aktív internetező fiatalok száma (14-18 év közöttiek) 460 ezer volt, azaz jelen esetben a HotDog taglétszáma 65 százaléka a teljes célcsoportnak. Az oldalt tehát a fiatalok böngészik és használják, kiemelkedően aktívan. Ez a tömegmédiumokkal szemben hatalmas előnyt jelent, hiszen az oldalon keresztül kommunikáló hirdetők biztosak lehetnek benne, hogy folyamatosan célcsoportjuk szeme előtt vannak.

Mit is jelent az aktivitás? A HotDog nem „csak” egy social network, hanem egy komplex community portal. A HotDog a közösségépítést nem csak a felhasználók valós kapcsolatai, illetve ennek továbbépítése alapján valósítja meg, hanem eszközöket ad a felhasználók kezébe, amelyekkel a felhasználók önmaguk képesek közösségek építésére, fejlesztésére, kezelésére. A HotDog felhasználói aktívan használják az oldal megannyi interaktív elemét: blogot írnak, kvízeket készítenek és fejtenek meg, körkérdéseket tesznek fel, párbajoznak, magazinokat, tartalmakat hoznak létre, amit a többiek elfogyasztanak, klubokat alapítanak vagy klubokba lépnek be. A HotDogozás tehát nem csak ismerősök bejelölgetéséből áll, vagy üzenetek gyors megválaszolásából. A Doggerek aktív, érdeklődő internetező fiatalok, tele kreativitással, amelyet a fent említett eszközökön kívül a HotDog által meghírdetett kreatív versenyek segítségével élhetnek ki.

És ha a számokat tovább nézzük… A HotDog nyílt rendszert alkot, azaz 300 ezer tagja úgy csatlakozott a portálhoz, hogy akár belépés nélkül is láthatta, hogy mi folyik a kennelben. Míg a zárt social network site-ok esetében a leendő felhasználó nem tudja, hogy mihez csatlakozik, gyakorlatilag egy (valós vagy épp fake) invitálás miatt csatlakozik valamihez, addig a Dog estében a funkciók egy részét belépés nélkül is használhatják a felhasználók.

Hogy miért jó ez? Sok olyan tartalom készül a HotDogon a felhasználók által, amelyeket elérhetővé szeretnénk tenni mindenki számára. (például MSN.hotdog.hu magazin). A doggerek által gyártott tartalom tehát mindenkié, lehet az vicces videó, egy jó fotóalbum, blog, magazin vagy egy poénos toplista.

Gyere és nézd meg, hogy a több mint 300.000 fiatal felhasználónk mi mindenre használja a HotDogot!

Kategória: HotDog, Szolgáltatás  | 

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.