Figyelmet érdemlő Lap.hu és Startlap statisztikák

2008. February 6. Szalay Dániel

A hétvégén tartotta a Lap.hu mozgalom a szokásos téli szakmai találkozóját, ahol a Lap.hu mozgalom tagjai, szerkesztők vettek részt. Itt elhangzott néhány olyan érdekesebb adat, amelyek a blog közönsége számára is érdekesek lehetnek.

Bognár Bálint, a Startlap főszerkesztője többek között azt emelte ki, hogy ma már több mint 7000 Lap.hu oldal van, amelyet 2400 önkéntes szerkesztő gondoz. Szó esett arról, hogy 400 ezer egyedi látogató keresi fel mostanában napról napra a Lap.hu oldalait, 1 millió 140 ezren pedig a megújult Startlapot, amelynek a tavalyi évben mért átlagos spontán márkaismertsége 49 százalék volt (ezzel megelőzve többek között az [origo] 45, az index 18 százalékos ismertségét), és amelyet többen (29%) használnak nyitóoldalnak böngészőjükben, mint a Google-t, ráadásul a Startlap Magyarország 2. legolvasottabb médiuma. A Startlap júliusi megújulása óta lehetőség van arra, hogy kedvenc linkjeinket a saját Startlapunkhoz adhassuk. Ezt a szolgáltatást a főszerkesztő tájékoztatása szerint már több mint 120 ezren veszik igénybe, és összesen 454 ezer linket töltöttek fel eddig.

Még néhány érdekes statisztika: összesen 2 millió 111 ezer 583 link található meg a Lap.hu katalógusoldalakon – oldalanként átlagosan 234 darab. A Lap.hu mozgalomhoz naponta körülbelül 1500 linkajánlás érkezik be, amelyeket azután a lapszerkesztőknek is el kell bírálnia. Népszerűek a Lap.hu oldalakhoz tartozó fórumok is: 2564 fórum üzemel összesen.

A rendezvényen szó esett az idei tervekről is. Várhatóan 2008-ban megújul a Lap.hu: új funkciókra és korszerűbb megjelenésre egyaránt számíthatunk, így például – ezt már Bedő Andrea lap.hu koordinátor mondta – várhatóan egy speciális boxban láthatóvá válnak a legfrissebb valamint a leglátogatottabb linkek is. Emellett – csakúgy, mint a FigyelőNet esetében történt – a Lap.hu is átáll az 1024×768 pixeles felbontásra.

Bognár Bálint a tervek kapcsán azt is megemlítette, hogy várhatóan idén platformfüggetlenné válik a Startlap, amely hamarosan mobiltelefonról, PDA-ról is elérhető lesz, és még nagyobb testre szabhatóság jellemzi majd. Megújul az Újmédia-divízió híraggregátor site-ja, a Hírstart is.

UPDATE1: A Lap.hu találkozón készült számtalan kép megtalálható itt.

UPDATE2: felkerült egy videó is a Lap.hu találkozóról, méghozzá ide.

Kategória: rendezvény, Startlap  |  Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderátor ellenőrzi, amely eltarthat egy ideig. Kérjük ne küldd újra a hozzászólásodat.