A Startlap közterületeket is megújít
2011. September 16.
Webmaster
A Startlap a megújulás elkötelezett támogatójaként most a Nagyvárad tér megújításában járt közben. Felújított színes padok, és eredeti szépségében pompázó Béke szobor látványa fogadja ezentúl a járókelőket.
Startlapos kollégáink a roskadozó padokra új, színes ülőrészt és háttámlát szereltek, a téren 1983-ban emelt Pierre Székely Béke című szobrát pedig magasnyomású vízsugarakkal tisztították meg. A Béke emlékmű így eredeti szépségében látható, graffiti és a több éve lerakódott szennyeződések nélkül. Újra olvashatóvá vált az oldalát díszítő, több nyelven felvésett Béke felirat is.
A Startlap munkatársai remélik, hogy a tér megújulásában minden környékbeli lakos és arra járó örömét leli. Még az orvostanhallgatók is, annak ellenére, hogy mostantól a sikeres szigorlatok után nehezebb lesz megmászniuk a letisztított és így csúszósabbá vált közel 5 méter magas szobrot. Cserébe minden reggel szebb látvány fogadja majd őket.
A Startlap pár napja a Széll Kálmán téren (a volt Moszkva tér) is felújítást végzett, virágágyásokkal, zöld területtel gazdagította a metrómegálló környékét, a megújulás jegyében.
A Startlap Magyarország legnépszerűbb nyitóoldala, napi átlagosan több mint félmillió egyedi felhasználóval (Forrás: Medián Webaudit, 2011). A site népszerűségét, ismertségét és kedveltségét mutatja, hogy 2004 és 2009 között minden évben elnyerte a Superbrands díjat.
Kategória: Startlap  | 
Nincsenek hozzászólások







