Átfogó európai iPad-felmérés

2011. October 13. Webmaster

A Sanoma Media által készített, az iPad használatát felmérő első nemzetközi kutatás során hat európai országban összesen 3 673 felhasználót kérdeztek iPad használati szokásaikról. Az eredmények azt mutatják, hogy a számos közös vonás mellett jelentős eltérések is vannak az egyes országok között.

A kutatásban résztvevő hat ország közül a magyar válaszadók használják a legnagyobb arányban (58 százalék) az Apple második generációs iPad készülékét, ezen felhasználók 74 százalékának ez az első iPad táblaszámítógépe, amellyel kapcsolatba került. Oroszországban kiemelkedően sok iPadet használnak, egyes háztartásokban négy készülék is működik. Finnországban az iPadet főként utazás közben veszik elő.

A felmérésben szereplő országokban – Hollandia, Finnország, Oroszország, Magyarország, Belgium és Németország – közös vonás, hogy az iPadek több mint felét (67 százalékát) a tulajdonos mellett más személyek is rendszeresen használják – elsősorban a házastárs, illetve az esetek több mint harmadában a gyerekek. Az iPadet leginkább otthon használják, ezt követi második helyen a szabadság/utazás alatt történő használat.

Klikk a képre a nagyobb méretért!

Az iPad megelőzte az asztali számítógépet és a laptopot

Az iPad elterjedése jelentősen megváltoztatta az otthoni számítógép-használati szokásokat. Mára a laptopot és az asztali számítógépet megelőzve az iPad vált a leggyakrabban használt otthoni számítógéppé – a megkérdezettek 73 százaléka válaszolta, hogy laptopját vagy asztali gépét már kevesebbet használja, míg a megkérdezettek 38 százaléka mondta ugyanezt mobiltelefonjáról. A munkahelyi használat tekintetében a laptop és az asztali gép még mindig vezető helyen áll, mindazonáltal Oroszországban és Magyarországon a többi országhoz képest kétszer nagyobb arányban használják az iPadet munkahelyi fő számítógépként.

A kanapén, reggeli közben, vagy a mellékhelyiségben

Az iPadet leginkább este a nappaliban (83 százalék) és reggel (70 százalék) használják. Az üres órák eltöltésének céljából történő, illetve az ágyban elalvás előtti használat aránya közel azonos (66, illetve 67 százalék). Az oroszok és a magyarok használják legtöbbet elalvás előtt iPadjüket. A válaszadók harmada a gépet még a toalettre is magával viszi – ez elsősorban a férfiakra jellemző. Munkába történő bejárás alatt leginkább a finnek és az oroszok használják iPadjüket.

Akár napi négy órát

A megkérdezettek mintegy kétharmada válaszolta, hogy egyre gyakrabban használja iPadjét. Majdnem mindenki (94 százalék) többször is használja naponta, és a válaszadók mintegy fele 0,5-2 órát tölt naponta a gép előtt – a vezető helyen az orosz és német felhasználók állnak, ők napi több alkalommal összesen akár 4 órát is használják gépüket.

A nők többet játszanak

Az iPadet leginkább hírolvasásra, netezésre, webes keresésekre és levelezésre használják. A hírolvasás kivételével ezek mind alapfunkciók. A második használati kategóriába tartozik a közösségi oldalak és fórumok látogatása, játékok, magazinok, tv, videók és fotók nézegetése. A nők többet játszanak, mint a férfiak. A használati gyakoriság szerinti harmadik csoportba tartozik az online vásárlás, ár-összehasonlítás és internetes banki szolgáltatások használata.

Több mint hat fizetős alkalmazás

A válaszadók mintegy harmada több mint 50 alkalmazást töltött már le gépére. E tekintetben a vezető helyen a többieket messze megelőzve Németország (54 százalék) és Magyarország (41 százalék) áll – itt található a legtöbb, legalább 50 alkalmazást letöltött felhasználó. Általánosságban elmondható, hogy a nők kevesebb alkalmazást töltenek le, mint a férfiak. A válaszadók több mint fele már legalább hat fizetős alkalmazást töltött le.

Az európai iPad-használó

A válaszadók 80 százaléka férfi és 20 százaléka nő volt. A két nem között gyakorlatilag nincs különbség az iPad használatával és az azzal történő munkával kapcsolatos tapasztalatok terén. A válaszadók átlagéletkora 39 év volt. Az átlagos iPad használó rendszerint felsőfokú végzettséggel, egyetemi diplomával rendelkezik. Ez az arány Oroszországban a legmagasabb (89 százalék). A megkérdezett háztartások több mint kétharmadában ez igaz volt a házas vagy együtt élő, gyermekes illetve gyermektelen párokra is. A válaszadók mintegy 60 százaléka vallotta magát átlag feletti – akár az átlagot többszörösen is meghaladó – jövedelműnek.

A Sanoma Media iPad felméréséről

2011 június elejétől augusztus elejéig a Sanoma Media online felmérés keretében vizsgálta az iPad használati szokásokat azokon a legfontosabb piacokon, ahol a médiavállalat jelen van és alkalmazásokat forgalmaz – Hollandiában, Finnországban, Oroszországban, Magyarországon, Belgiumban és Németországban. A Sanoma Media alkalmazásaiban elhelyezett bannerek útján összesen 3 673 felhasználó osztotta meg véleményét és tapasztalatait az iPad használatával kapcsolatban.

Kategória: mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderátor ellenőrzi, amely eltarthat egy ideig. Kérjük ne küldd újra a hozzászólásodat.