Így vásároltok ti

2007. December 25. n.norbert

Nemrég publikáltuk termék-, ár- és bolt összehasonlító oldalunk, a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos kutatóintézet közös felmérésének eredményeit, amely a karácsonyi vásárlással foglalkozik. Ebből szeretnék kiemelni ma néhány adatot, amelyek arról szólnak, hogy hogyan vásároltok ti, azaz az internetezők. Kiderült ugyanis, hogy míg idén az átlag magyar felnőtt 5 fő részére, bevásárlóközpontokban elsősorban kozmetikai termékeket, ruházati cikket, könyvet vagy gyermekjátékot tervezett vásárolni legfeljebb 30 ezer forint értékben, addig az internetezők az átlagosnál több személyt szándékoztak megajándékozni idén karácsonykor, és terveik szerint az átlagosnál többet költenek ajándékokra, és sokkal nagyobb arányban tájékozódnak a vásárlás előtt az internet hozzáféréssel nem rendelkező társaiknál – természetesen a világhálón. Egyébként éppen ebben a tájékozódási és vásárlási folyamatban segít nagyon sokat a Kirakat.hu, hiszen a honlapon az adott termékeket és boltokat könnyen össze lehet hasonlítani, így az ajándékot ott vehetjük meg, ahol az a legolcsóbb, és pontosan azt kapjuk, ami ár/érték arányban a számunkra legmegfelelőbb.

clipboard01.jpg

És hogy mik voltak idén a legnépszerűbb ajándékok? A Kirakat.hu megbízásából végzett kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság elsősorban kozmetikai termékeket, ruházati cikket, könyvet, valamint gyermekjátékot tervezett vásárolni idén karácsonyra. Népszerű ajándéknak számítanak azonban még a cipők, a konyhai eszközök, valamint a CD-k, DVD-k is. És természetesen a TOP10-ben ott van még a mobiltelefon is.

 

clipboard02.jpg

 

clipboard03.jpg

(A kutatás 2007. november 16. és 2007. november 21. között, a felnőtt magyar lakosságra reprezentatív, 1500 fős mintán készült.)

Kategória: Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderátor ellenőrzi, amely eltarthat egy ideig. Kérjük ne küldd újra a hozzászólásodat.