Ismered a célcsoportod? Filmvetítéssel várunk!
2008. May 13.
istvan.racz
A HotDog idén is különleges megjelenést választ az IMA Konferencián. Egy mozitermet rendezünk be, ahol az ifjúsági célcsoportról készített, “Ismered a célcsoportod?” című bemutatófilmet vetítjük óránként (12-15 óráig)
Az interaktív szemlélet evolúciója épphogy megkezdődött, az alapok újrarendezése ugyanakkor már javában tart mind az ügyféloldalon, mind pedig az ügynökségek világában. Egy ponton minden kommunikációs szakembernek döntenie kell a régi rutinok folytatása, vagy az új, interaktív hozzáállás praktikus alkalmazása között. Ezt a döntést segít meghozni az Arcus Interactive Group és a Marketing & Média szervezésében az idei, harmadik IMA Konferencia 2 nap múlva, azaz május 15-én a Casa de la Músicá-ban. Az egynapos esemény során az előadások mellett workshopok, vagyis az interaktív kommunikáció gyakorlatainak, alkalmazásainak átadása kap nagy hangsúlyt, hogy a résztvevők akár már másnap elkezdhessék növelni marketingtevékenységük hatékonyságát. A konferencián emellett a keresőmarketingről, közösségi marketingről, mobilmarketingről, digitális tévéről, blogkommunikációról és egyéb alternatív eszközökről, digitális köztéri reklámozásról, vírusmarketingről, interaktív pr-ról és innovatív webes lehetőségekről tartanak workshopot a hazai internetes szcéna vezető szereplői.
A HotDog idén is különleges megjelenést választ az IMA Konferencián. Egy mozitermet rendezünk be, ahol az ifjúsági célcsoportról készített, “Ismered a célcsoportod?” című bemutatófilmet vetítjük óránként (12-15 óráig). A filmben megszólalnak a célcsoportra dolgozó cégek ügynökségei, a célcsoport képviselői és Doggerek.
Azok, akik a körülbelül 20 perces filmet megnézik, nem propaganda filmet “kapnak”, hanem a célcsoportot objektíven bemutatni próbáló szórakoztató “dokumentumfilmet”, ami a következő kérdéseket járja körbe:
- Miért fontos az ifjúsági célcsoport a hirdetői piacnak?
- Mit gondolnak a hirdetési piac szereplői és a fiatalok bizonyos kérdésekről?
- Hogyan közelíti meg az ügyfél, az ügynökség a fiatal célcsoportot? Mit gondolnak erről a fiatalok?
- Miről fog szólni 2008 a hirdetői piacon? Ebben a fiatal célcsoport milyen szerepet kap?
- Milyenek a mai fiatalok?
- Mi a fontos egy fiatal életében?
- Növekszik-e a fiataloknak gyártott termékek száma, nő-e a szerepük a döntéshozatalban?
- Az internet szerepe hogyan változik a fiatal célcsoport elérésében?
- Az internet mint médium milyen szerepet tölt be a médiamixben?
- Hogyan fogyasztják a hirdetéseket a fiatalok?
- Mi jut eszébe egy fiatalnak a reklámokról?
- Miért használ egy fiatal közösségi portált?
Érdemes felkeresni a mozitermet azért is, mert a film nézői között minden órában értékes nyereményeket – köztük egy Samsung Soul U900-ast – sorsolunk ki. Emellett a HotDog standján további hasznos információkhoz juthatnak az érdeklődők.
Azoknak, akik mégsem tudnak eljönni, vagy előzetesen is szeretnének a konferencia témáiról olvasni, hasznos lehet a konferencia blogja – www.imakonferencia.hu/blog -, ahol neves szakmai bloggerek percről- percre számolnak be az interaktív szakma eseményéről.
Kategória: HotDog, online média, rendezvény  | 
Nincsenek hozzászólások
