Kitüntették az FN.hu rovatvezetőjét
2009. November 19.
Webmaster
Balla István, az FN.hu rovatvezetője nyerte a “Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” információs kampány újságírói fődíját a Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek? című cikkért.
Az Európai Bizottság pályázatára Magyarországról összesen harmincnyolc írás érkezett, huszonnégy a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos fődíj kategóriájában, tizennégy pedig a különdíj-kategóriában, amelynek témája idén a diszkrimináció és a szegénység közötti kapcsolat volt.
A pályázatra olyan, a nyomtatott sajtóban vagy online médiánál dolgozó újságírók pályázhattak, akik írásaikkal igyekeznek felhívni a társadalom figyelmét a sokszínűség előnyeire, valamint arra, hogy milyen jogok illetik meg azokat az embereket, akiket valamilyen hátrányos megkülönböztetés ért.
Európa-szerte a pályázatra a huszonhét tagállamból több mint ötszáz újságíró nevezett be. Minden tagállamban a civil társadalom képviselőiből, antidiszkriminációs kérdésekben járatos szakemberekből és újságírókból álló szakértői zsűri ült össze és választotta ki a nemzeti díjazottakat, akik tovább versenyeznek az európai szintű döntőben, amelynek nyerteseit novemberben választják ki.
A zsűri a fődíjat Balla Istvánnak, a FN.hu rovatvezetőjének ítélte, míg a különdíj nyertese Scipiades Erzsébet, a Népszava újságírója lett “Zárjuk be, öljük meg? – Egy fehér ember feljegyzései Kelet-Közép-Európában” című cikkével, amely a sajókazai roma emberek életét, nehézségeit mutatja be.
“Az Európai Bizottság által meghirdetett Újságírói Díj kiváló lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet egy mindenkit érintő problémára, a hátrányos megkülönböztetésre, valamint hogy bemutassuk a témával kapcsolatos európai uniós álláspontot” – mondta György Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.
Az idei évben az Újságírói Díj zsűrijében egyaránt részt vettek újságíró szakemberek, valamint a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozó szakértők. A zsűri tagjai voltak: Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke; Szöllősiné Földesi Erzsébet, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének elnökségi tagja; Takács Judit szociológus kutató, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa; Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója; Szerbhorváth György újságíró és Moskovits Ákos, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtófőnöke.
Balla Istvánnak ezúton is gratulálunk!
Kategória: FN24  | 
Nincsenek hozzászólások