A Sanoma Szupernóva-díj győztesei

2008. March 4. g.imre

Átadtuk a Sanoma Szupernóva-díjat a Web 2.0 Symposiumon. Az összesen egymillió forint értékű díjban a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások vagy internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek részesülhettek. A pályázatok elbírálási szempontjai között szerepelt az eredeti ötlet, a dinamikus növekedés, és az életképes kereskedelmi modell felvázolása. A zsűri emellett vizsgálta a tartalom, a megjelenítés és a műszaki kivitelezés minőségét is. A kezdeményezés célja az volt, hogy felkaroljunk tehetséges fiatalok által készített honlapokat, amelyek jó ötletre épülő, működőképes üzleti modellt rejtenek magukban.

A nyertesek: a szakmai zsűri a félmillió forinttal járó első díjat a www.kreditvadasz.hu weboldalnak ítélte oda. A kreditvadász felsőoktatási közösségi oldal, amelyen regisztrálva a hallgatók egymást segíthetik információkkal, jegyzetek feltöltésével, tapasztalataik megosztásával.

A második helyezést és az azzal járó 300 000 forintot a www.mindenki.hu nyerte. Ez szintén közösségi oldal, amely pszichológiai-önismereti kérdésekre adott válaszok alapján hasonlósági térképet készít a felhasználókról, így mindenki megismerkedhet a hozzá leginkább hasonló emberekkel.

A harmadik díjazott a www.uzletihalo.hu honlap lett, amelynek célja, hogy a cégvezetők, vállalkozók, menedzserek hatékonyan tudják kihasználni kapcsolati tőkéjüket az internet segítségével. A honlaphoz hasonló megoldások már sikeresen működnek külföldön, a zsűri elsősorban a hazai adaptáció minőségét tartotta figyelemreméltónak a díjazáskor.

A megmérettetésre összesen 30 honlapot neveztek be. Úgy gondoljuk, ez igen jó eredmény, hiszen körülbelül megegyezik azzal a számmal, ahány új honlap marad életképes akár egy évnyi működés után is.

Sanoma Szupernóva-díj plasztikaA három győztes a pénzjutalom mellett átvehette a Darabos Anita által készített, a nagy energiával és fénnyel fellobbanó, magára nagy figyelmet vonó, szupernóvát szimbolizáló kisplasztikát (lásd a képen), valamint a Sanoma vendégeként vehetett részt a Web 2.0 Symposiumon.

A díjakat a következő, neves szakemberekből álló zsűri ítélte oda:

  • Dobó Mátyás, Doransky.hu blog
  • Kaszás Miklós, Dream Interactive
  • Miskolczy Csaba, Blogter
  • Novák Péter, Kirowski
  • Soós Gergely, Neo Interactive
  • Szigeti Péter, Kreatív
  • Záprel Zsolt, McCann Erickson
  • Szabados Balázs, FigyelőNet (Sanoma)

A díjról további információ a http://www.szupernovadij.com/ oldalon található.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

A Sanoma Szupernóva-díjra benevezett honlapok

2008. February 29. sz.krisztian

Lejárt a napokban a Sanoma Szupernóva-díj – a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek számára kiírt pénzjutalmas pályázatunk – nevezési határideje. Ahhoz képest, hogy a pályázatot idén először hirdettük meg, nagyon szép számban érkeztek nevezések. A 30 weblap teljes listáját megosztottuk a publikummal is, a következő címen: http://www.szupernovadij.com/nevezett_oldalak.html

Azt, hogy mely három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély részesül az összesen 1 millió forint értékű díjban, március 4-én az immáron harmadjára megrendezendő Web 2 Symposiumon hirdetjük ki.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

1 millió forintos pályázat: fogytán az idő, de még nevezhettek!

2008. February 25. sz.krisztian

Február 26-án, vagyis holnap délben zárul a nevezés az összesen egymillió forint értékű, a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek számára kiírt Sanoma Szupernóva-díjra. Ahogy arról korábban már írtunk, Magyarország első pénzjutalmas online fejlesztői díjait három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély kaphatja meg. Ha úgy gondolod, hogy beneveznél vagy jelölnél egy jó honlapot, holnap délig még megteheted, ehhez segítséget és űrlapot a www.szupernovadij.com címen találsz. A pályázatot postán is el kell küldeni, de érvényes nevezésnek számít az is, ha a pályázó e-mail érkezik meg február 26-án délig.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

Pénzjutalmat kaphatnak a legjobbak

2008. February 12. sz.krisztian

Sanoma Szupernóva-díj néven díjat alapít az Újmédia-divízió a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magányszemélyek számára. Cégünk ugyanis fontosnak tartja, hogy a nagy szereplők segítsék a tehetséges, de még megerősödés előtt álló új szereplőket.

A fejlődést segítő verseny alapja a sokszínűség. Úgy gondoljuk, hogy van annyi tehetséges és kreatív szakember ebben az országban, akik megérdemlik a nehéz kezdéshez szükséges első segítséget. Az egész iparág közös érdeke, hogy a felhasználók ismerjék és a lehető legtöbb dologra szívesen használják az internetet. Ehhez pedig elengedhetetlenek az új ötletek.

Az idén első alkalommal kiválasztott három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély részesül az összesen egymillió forint értékű díjban, amelyet a március 4-én immáron harmadjára megrendezendő Web 2.0 Symposiumon adunk át.

A zsűri a szakma minden területéről kiválasztott szakemberekből áll.

Dobó Mátyás, Doransky.hu blog
Kaszás Miklós, Dream Interactive
Miskolczy Csaba, Blogter
Novák Péter, Kirowski
Soós Gergely, Neo Interactive
Szigeti Péter, Kreatív
Záprel Zsolt, McCann Erickson
Szabados Balázs, FigyelőNet (Sanoma Budapest)

A jelöltek névsorát az említett 8 úr állítja össze, de bárki tehet javaslatot, ha saját honlapját, vagy egy általa felfedezett oldalt ajánlana a zsűri figyelmébe. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint egy e-mailben elküldeni a javasolt oldal címét, alapításának idejét és rövid leírását a szupernovadij@sanomabp.hu címre.

Az újonnan indult oldalak elbírálási szempontjai között szerepel az eredeti ötlet, a dinamikus növekedés, és az életképes kereskedelmi modell felvázolása. A zsűri természetesen vizsgálja a tartalom, a megjelenítés és a műszaki kivitelezés minőségét is. A díj iránt érdeklődők további információt a www.szupernovadij.com címen találnak.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások