Nagy Sebestyén az NLC főszerkesztőjeként folytatja

2010. February 22. Webmaster

Mától Nagy Sebestyén a Nők Lapja Cafe főszerkesztője. A 33 éves médiaszakember legutóbb is a Sanoma Budapestnél dolgozott, 2000 óta az FHM vezető szerkesztője volt. Az FHM megjelentetése a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt szünetel, így kapóra jött, hogy a Nők Lapja Cafe megüresedett főszerkesztői posztjára épp új vezetőt keresett az Újmédia-divízió. Nagy Sebestyént a váltás mellett terveiről is kérdeztük.

- Az FHM vezető szerkesztői pozíciójából ülsz át a Nők Lapja Cafe főszerkesztői székébe. Meglehetősen nagy váltás ez. Te is így éled meg?

- Gyakori ez a kérdésfeltevés mostanában, de a poszt-posztmodern korban szerintem szerepek és termékek vannak, és ha professzionálisan gondolkodunk, akkor ezeknek mind meg kell tudni felelni. Ahogy az élet egyéb területein is gyakran kell különböző bőrökbe bújnunk, máshogy beszélünk a barátnőnkkel, a főnökünkkel és egy üzleti partnerrel. Egy ilyen váltás nem okoz gondot, hiszen kellő intelligenciával probléma nélkül megoldható.

Nagy Sebestyén, az NLC új főszerkesztője- Mégis hadd provokáljalak még egy picit! Eddig férfiakat megcélzó, lenge öltözetű hölgyek fotóit is tartalmazó cikkoldalakon szóltatok az olvasókhoz, míg az NLC például a családot erőteljesen fókuszba helyező női lap.

- Az FHM-ről csak röviden, hiszen az sajnos már a múlt. De azért azt se egyszerűsíthetjük le lenge öltözetű hölgyekre, hiszen biztosan mondhatom, hogy a férfi lappiacon ez egy tartalmas, színvonalas lap volt, ami elsősorban a szövegével fogta meg az embereket. Sőt nálunk voltak a legkevésbé kitárulkozó címlaplányok, ha összehasonlítjuk a Playboy-jal vagy a CKM-mel. Egyébként pedig azt gondolom, hogy már az FHM vezető szerkesztőjeként is viszonylag komoly tartalmat kellett előállítani.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a felmérések szerint az FHM olvasóinak jelentős része nő volt, persze a jelentőst ahhoz képest értem, hogy mit feltételeznénk: az olvasók több mint ötöde származott a nők köréből. Ez is annak bizonyítéka, hogy vannak azért átjárások.

Egyébként a felvetés olyan értelemben lehet helytálló, hogy az NLC közönsége sokkal homogénebb halmaz koruknál és nemüknél fogva is. A Nők Lapja Cafe esetében – de épp ez is benne a kihívás – a spektrum jóval szélesebb, tehát én még csak azt se mondanám, hogy női site. Nevezzük inkább életmód site-nak, ahol mindenki találhat magának kedvére valót, és amit mindenki magáénak érezhet! Ez nem csak egy diplomatikus „hablaty”, hiszen az NLC több mint 200 ezer napi egyedi látogatóval rendelkezik, ami igen nagy szám. Ezeket a látogatókat nehéz lenne beskatulyázni, tehát mindenkinek kell adnunk valamit. De korban is egész széles a látogatói összetétel.

- Dolgoznak férfiak is a Nők Lapja Cafe szerkesztőségében, vagy egyedüli férfiként kerülsz a csapat élére?

- Éppen most vettük át a lapigazgatómmal, Nagy Gergellyel, hogy kik azok, akikkel közvetlen munkatársként nap mint nap együtt dolgozunk. Öt-hat lányról és három fiúról van szó, tehát nem igaz, hogy csak lányok lesznek.

- Havilap éléről ülsz át a pörgős online világba. Volt már ilyen jellegű, online-os tapasztalatod?

- Volt. Például az iNteRNeTTo-ban dolgoztam körülbelül másfél évig, és ez alatt sok tapasztalatot szerezhettem. Nagyon jó volt, tetszett. Meg hát az ELTE magyar-média szakon is érzékeltem, hogy jön föl az online, még ha nem is annyira mint most, de már akkor látszott, hogy ez a jövő.

- Milyen helyzetben veszed át az NLC-t és milyen terveid vannak?

- Egy kicsit ugyan még korai a kérdés, de azért természetesen volt idő tájékozódni, hiszen a kiválasztásomat megelőző alapos pályázati folyamat több mint 2 hónapig tartott. Miután azonban csak most kezdek ebben a minőségemben, közvetlen tapasztalatom a munkatársakkal és a napi munkafolyamatokkal kapcsolatban még nincsen, nagyjából azt tudom elmondani, amit kívülről látok.

Annyi információt érdemes tudni az előzményekről, hogy az NLC tavaly főszerkesztő és vezető szerkesztő nélkül maradt. Tehát sok szempontból az alapokról kell felépíteni a hierarchiát. Az biztos, hogy folyamatosan föl kell frissülni és tartalomban is meg kell majd újulni, nem feledve azt, hogy mindig az olvasók közelében legyünk. Az is nagyon fontos, hogy minden pillanatban jelen kell lenni mindenhol, ha nem is a fizikai valóban, de képben kell lenni és folyamatosan női szemmel monitorozni kell mindazt, ami körülöttünk történik.

Nem szabad azt feltételeznünk a nőkről, hogy kizárólag a gyermekneveléssel vagy pasi megtartási technikákban érdekeltek, hiszen egészen megdöbbennénk, hogy milyen magas a közéleti érdeklődés a nők körében, persze más fajta szűrővel, ahogy a férfiak közelítenek hozzá. Tehát összefoglalva, ami nagyon fontos, hogy mindig jelen legyünk és tudjuk azt, hogy mi történik velünk és a Magyarországon élő több mint 5 millió nővel, majd azonnal reagáljunk is ezekre. Ennyiben talán lehetek kritikus, hiszen ebben mindenképpen változásra és megújulásra van szükség, hogy még gyorsabban tudjunk reagálni, még csak nem is napilapos technikákkal élve.

- Tervezel-e nagyobb változásokat a site körül?

- Igen, de ezekről egyelőre nem szívesen beszélnék részletesen, mivel ezek inkább ötletként élnek, igaz, van belőlük rengeteg. Van néhány olyan elképzelés, amiről már beszélgettünk, hogy mindenképpen megcsináljuk, és van olyan is, amit még át kell gondolni. Úgyhogy csak általánosságban tudok erről beszélni. Az biztos, hogy minél inkább közösségivé kell tenni a site-ot. Persze félreértés ne essék, nem közösségi oldalt szeretnék csinálni a Nők Lapja Cafe-ból. És egyébként már most is nagy erénye az oldalnak, hogy vannak ilyen közösségi szolgáltatásai, vagyis a mostani állapot egy nagyon jó alap, amire lehet építkezni.

Rengeteg hölgy ismerősömet kérdeztem meg a pályázat során, és szinte mindenki ismerte, sőt rendszeres felhasználója volt a Nők Lapja Cafe-nak, körükben rengetegszer elhangzott az, hogy ha bármilyen problémájuk vagy kérdésük volt, akkor csak felmentek az NLC-re és ott megkaphatják a választ a szakértőktől. Ez nagyon fontos. Sőt egymást is meg tudják kérdezni, és el tudnak beszélgetni akár órákon keresztül a látogatók, akik minden ügyes bajos dolgukat is meg tudják vitatni. Mint régen a fonóban, vagy mostanában egy koktélbárban. Ez egyben a közösségi érték is, hiszen szerencsére nagyon erős a fórumozás az NLC-n. Ugyanakkor a fórumozás valószínűleg hamarosan régimódi eszközzé válik, és szükség lehet némi modernizációra. Az a cél, hogy az NLC az intelligens, egymással kommunikációt folytató hölgyek nagy platformja legyen, ahol a hölgyek kiteljesedhetnek – ehhez pedig minden eszközt meg kell adni. A fórum ma már lassúnak számít, helyette a látogatók igénylik, hogy feltölthessenek, megoszthassanak tartalmat, chatelhessenek, élő diskurzust folytathassanak. És emellett meg kell tartani a szakértő bázist és bevonni ebbe a valósidejű párbeszédbe. Az interneten nagy probléma a hitelesség és annak eldöntése a ránk zúduló nagy zajban, hogy mi az igazság és mi teljesen valótlan. Ebben segíthetnek ezek az emberek.

- Mikorra lehet új vezető szerkesztője az NLC-nek? Egyáltalán miért ment el a főszerkesztő és a vezető szerkesztő?

- Mindkét esetben gyermekáldás az oka. Egyébként fölvettek még egy munkatársat előttem, így a létszám a csatlakozásommal most már ugyanakkora, mint volt. Azt gondolom, hogy vezető szerkesztői pozícióra szükség van – majd meglátjuk, hogy kiből lesz az. Most egyelőre szeretném megismerni a kollégáim kvalitásait és ezután dőlhet el a kérdés. De a csapat létszám szempontjából már kész.

- Egyik hobbid a rádiózás, most is épp a radiocafe 98.6 stúdiójában beszélgetünk. Milyen egyéb szenvedélyed van még?

- A legfőbb hobbim a bor, most már tíz éve. Bár idehaza minden elérhető borszakértői végzettséget megszereztem, ki tudja mikor, nemzetközi borakadémikusi végzettséget is szeretnék. De ez inkább az álmodozás kategóriája jelenleg. Tehát a bor úgy hobbi, hogy közben tanulás és önképzés is. Ennek a leágazása ez a heti, borkultúrával foglalkozó rádióműsor immáron több mint 4 és fél éve, másrészt kapcsolódó rendezvények szervezése, de ez utóbbi az új feladatköröm miatt már másra marad majd. Ezenkívül hobbiból a legnagyobb példányszámú szórakoztató bormagazinban, a Decanterben is van egy állandó, egyoldalas rovatom. És amit még nem mondtam, hogy a tv2-n futó Borkultusz című műsorban is részt veszek.

- Milyen borokat kedvelsz leginkább?

- Attól függ, hogy milyen hangulatban vagyok, kivel kóstolom, és hogy mi van a borhűtőmben éppen. De hogyha tájegységet kell mondani, akkor Loire és Burgundia, valamint az ennek megfelelő fajták, például pinot noir.

- Saját pincészeted nincs még?

- Ó, persze, még csak az kellene… :) Nem, az teljes embert igényelne. Ott kellene lenni, dumálgatni a szőlővel minden nap. És akkor ráadásul a hétvégéknek is annyi, mert a helyben értékesítés – hasonlóan Ausztriához – egyre inkább jelentőséget kap Magyarországon is. Tehát azok járnak jól, akiknek van ott panziójuk is, de mindenképpen van idejük-lehetőségük helyben kóstoltatni és foglalkozni a vendégekkel. Ez azzal jár, hogy leköltözöl és csak ennek élsz.

Kategória: Nők Lapja Cafe  |  Nincsenek hozzászólások

Online tévét indított a Nők Lapja Cafe

2009. October 16. marcell.benedikty

A Nők Lapja Cafe női portálunkkal együttműködésben, CafeTV címmel internetes televíziót indított az Újmédia-divízió. A CafeTV elindításával az egyre erőteljesebb internetes, videós trendnek kívánunk megfelelni.

A videós tartalom önmagában nem újdonság a Sanoma portfoliójába tartozó oldalakon, hisz a Nők Lapja Cafe oldalon eddig is rendszeresen jelentek meg videók. Ugyanakkor a CafeTV elindításával a multimédiás, videós szolgáltatások következő szintjére lépünk, és ezentúl napi 2-3 videónk is lesz, amelyek önálló honlapon (www.cafetv.hu) érhetők el. Immár nem pusztán önálló videókról van szó, hanem tulajdonképpen egy online tévéről, ahol a nézők témák szerint rendezett csatornákat találnak, rendszeresen bővülő tartalommal. (A nézőink előre tudják azt is, hogy másnap reggel 9 órakor milyen műsorral jelentkezünk.)

A témák
Az oldal első körben 9 csatornával indult, melyek témái: Baba-mama, Divat, Egészség, Ezo, Gasztro, Otthon, Szépség, Szex és Sztárok. Azaz azok a témák, amelyek a Nők Lapja Cafe olvasóit érdeklik, ezentúl nem csak elolvashatók, nem csak képekkel illusztráltak, de sok esetben mozgókép formájában meg is nézhetők. Nem annyira hangsúlyozzuk az oldalt népszerűsítő kampányban, de fontos, hogy ezek a videók átlagosan 2 perc időtartamúak, tehát ilyen rövid idő alatt képbe hozzuk a nézőket egy-egy témával kapcsolatban.

Profi minőség kis stábbal
A CafeTV-t készítő stáb kis létszámú (jelenleg körülbelül 5 fő dolgozik a műsorok elkészítésén), az anyagok professzionális minőségben készülnek, egyébként külső gyártásban, ami rendkívül költséghatékonnyá teszi az online tévés projektet. Olyan áron készülnek az anyagok feliratozva, feltöltve, igényesen elkészítve, HD-ban, broadcast minőségben forgatva, hogy a piacon a sokszorosáért is nehezen találni hasonlót. Egy tévés stábhoz képest egyébként talán csak annyi a szemléltethető különbség, hogy nálunk nincsen külön hangmérnök, hanem az operatőrön van a fülhallgató, vagy az is előfordul, hogy az operatőr vágja meg az anyagot, de persze van vágó is. A szerepek tehát összemosódnak,, ma már mindenkinek értenie kell mindenhez.

A tartalom
Megpróbálunk előnyt kovácsolni abból, hogy az interneten több lehetőség van, mint egy televízióban, ahol eléggé kötöttek a szabályok. Elég, ha csak a reklámozásra utalok, amiről épp most egyeztettünk a jogi osztállyal. Az internetes videó esetében – megfelelően tálalva – nem okoz gondot akár egy konkrét termék elhelyezése sem. De egyéb szempontból is sokkal szabadabb az internet. Megteheted azt – ahogy egyébként meg is tesszük -, hogy kiteszünk nagy felirattáblákat a videóra, benne hasznos tippekkel, vagy éppen kimerevítjük a képet, durvábban vágunk, sorolhatnám… Most éppen például a vasalási praktikákat bemutató anyagunk közben adunk információkat a nézőknek így is.

Saját stúdiónk is van
Hogy az Újmédia-divízió mennyire komolyan gondolja a videós tartalomszolgáltatást, azt talán mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrégiben saját videostúdiót is építettünk. Egy meglehetősen magas technikai felszereltségű stúdióról beszélhetünk, ahol tulajdonképpen bármi megvalósítható. Itt stúdióbeszélgetések, termékbemutatók, híradók is készülnek… Nemrég például a StoryOnline számára készítettünk híradót. Még jóval a válság előtt találtuk ki a stúdiót, hogy tudjunk itt belsőben mindenfélét gyártani. De még az is lehet, hogy ki is fogjuk adni időnként bérbe, mert máris lenne rá jelentkező.

A CafeTV fejlesztése egyébként házon belül történt, és alig 2 hónapot vett igénybe. Ebben a legnagyobb érdem Dén Mátyás projektmenedzser kollégámé.

A CafeTV indulásához kapcsolódóan a Sanoma Budapest promóciós kampányt indított.

Ha van kedvetek, nézzétek meg a CafeTV-t és írjátok le a bejegyzéshez kapcsolódóan, hogy tetszik legújabb szolgáltatásunk!

Kategória: CafeTV, Nők Lapja Cafe, online tévé, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Micsoda szeptember!

2009. October 8. g.imre

Rendkívüli mértékben növekedett az Újmédia-divízió portfóliójába tartozó internetes és mobiloldalak látogatottsága az elmúlt időszakban. Néhány termékünk egyedi látogatói száma augusztusról szeptemberre három számjegyű növekedést produkált, de jócskán akad kétszámjegyű növekedésre is példa. A lendület októberben is tart.

Egyre jobban teljesítenek a Sanoma online brandjei, köszönhetően az oldalak önmagában is jó teljesítményének, a szerkesztőségek, a marketingesek, a technikai munkatársak, a lapigazgatók közös munkájának, valamint az egyes site-ok növekedésének a portfólió többi tagjára gyakorolt pozitív szinergiahatásnak (például a Startlap megújulásának köszönhetően az egyes oldalakra történő átkattintások növekedésének).

A Medián Webaudit mérőrendszere szerint például a Technet/PDAMánia technológiai brandek az augusztusban produkált közel 20 ezres napi átlagos egyedi látogatottságot nem hogy megduplázták, de még ezt is túlteljesítve, 106 százalékot növekedtek az ősz első hónapjára, amikor a napi átlagos egyedi látogatók száma már meghaladta a 41 ezret.

Három számjegyű növekedéssel kezdte a hónapot a Cosmo.hu is, amely átlagosan már több mint 49 ezer ember figyelmét keltette fel, szemben a megelőző hónap valamivel 24 ezer feletti hasonló adatával. Ha nem is három számjegyű, de ahhoz nagyon közeli, szintén káprázatos eredményt mondhatnak maguknak a mobiltelefonon olvasható site-jaink is: 96 százalékos növekedéssel az augusztusi átlag 9544 után már közel 19 ezer telefontulajdonos nyitotta meg valamelyik mobilra optimalizált Sanoma-oldalunkat szeptemberben. 75 százalékkal nőtt meg a WellnessCafe látogatottsága (az augusztusi 14 592-ról 25 594-re), míg 42 százalékkal (102 091-ről 144 483-ra) a StoryOnline női portálunké. Az őszi szezon kezdetén álláskereső portálunk népszerűsége is tovább nőtt, 28 százalékos növekedést felmutatva látogatóinak száma 45 980-ról 58 699-re. Százalékban ehhez nagyon közeli, 26 százalékos a HotDog ifjúsági portálunk látogatottságának (augusztus: 100 659, szeptember: 126 813) és a FigyelőNet hírportál (augusztus: 118 615, szeptember: 149 644) ugyancsak 26 százalékos növekedése is.

De a portfólióból kiemelendő még a Nők Lapja C@fe 23 százalékos (augusztus: 175 259, szeptember: 216 430), a Startapró 22 százalékos (augusztus: 13 955, szeptember: 17 059), a Vezess.hu autós oldalunk 14 százalékos (48 964 után 56 016), a Citromail levelezőrendszer 10 százalékos (augusztus: 336 367, szeptember: 369 639), valamint a Startlap 9 százalékos (augusztus: 1 006 119, szeptember: 1 098 702) növekedése is. A portfóliónkba tartozó Kirakat-Olcsóbbat közel megháromszorozta kattintásainak számát a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Az október is hasonló lendülettel kezdődött, néhány rekord a hónap elejéről:, Nők Lapja C@fe – 298 282, Cosmo – 85 350, WellnessCafe – 49 844, FigyelőNet 213 936 napi egyedi látogató.

Kategória: Általános, CitroMail, Cosmopolitan.hu, FN24, Hírstart, HotDog, Kirakat, Nők Lapja Cafe, Olcsobbat.hu, online média, Profession.hu, Startapró, Startlap, StoryOnline, Technet, Vezess.hu, WellnessCafe  |  Nincsenek hozzászólások

Megelőzték a nők a férfiakat az interneten

2009. August 27. Webmaster

Átvették a vezetést a nők az urak előtt a világhálón: az idei év első negyedévére fordult meg a nemek aránya az internetet látogatók között. A nők részesedése a 2007-ben mért 48 százalékról 53 százalékra nőtt, miközben a teljes népességben mért arányuk évek óta változatlan. (Forrás: Szonda-Gfk NMA 2008.IV. – 2009.I.né.) A nők fölénye immár nem csupán az internetezők arányában mutatkozik meg, hanem a böngészésre fordított idő összehasonlításában is – a többi közt ez is kiderül a friss statisztikákat, kutatási anyagokat kínáló www.internetezonok.hu oldalunkon. A felnőtt női társadalmon belül az internetező nők jobban élnek, havonta többet költenek, és magasabb a havi jövedelembeli elvárásuk is.

Körülbelül kétmillió nő szörföl rendszeresen a világhálón, ezzel a számuk átlépte a netező férfiakét. Míg 2007-ben az internetezők 48 százaléka volt hölgy, addig 2009 első negyedévében már közel 53 százalékuk.

havi-latogatok-nem-szerinti-megoszlasa-e28093-teljes-webaudit-forgalom

Havi látogatók nem szerinti megoszlása – teljes WebAudit forgalom

A nemek közti különbségeket elemezve korcsoportok tekintetében nincs jelentős eltérés, az iskolai végzettséget tekintve azonban igen. A középiskolát végzett és a diplomás látogatók között egyaránt nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők. Különösen figyelemreméltó ez az információ annak a tudatában, hogy a 19 és 29 év közöttiek körében a női nem képviselői alulmaradnak, ha csak kevéssel is.

A nők több időt töltenek a világhálón
A legszembetűnőbb eltérés a két nem képviselői között a világhálón eltöltött idő elemzése során mutatkozik. Éjszakánként még mindig többet neteznek az urak, de mind a munkanapok, mind pedig a szabadnapok tekintetében szűkebb a férfiak által uralt időintervallum, mint az egész népesség esetében.  A nők a nap túlnyomó részében nagyságrendekkel több időt töltenek szörföléssel, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a férfiakhoz képest jobban beleássák magukat egy-egy témába.

Napi látogatók nem szerinti megoszlásának havi átlaga munkanapokon – Sanoma portfolió

Napi látogatók nem szerinti megoszlásának havi átlaga munkanapokon – Sanoma portfolió

Ahogy az összes hazai internetezőnél, úgy a Sanoma Budapest női online portfóliójának (www.nlcafe.hu, www.wellnesscafe.hu, www.cosmopolitan.hu, www.storyonline.hu) látogatóinál is megállapítható, hogy jellemzően urbánus közösségből kerülnek ki. A felhasználóik csaknem 85 százaléka városi, ami közel 20 százalékkal meghaladja a teljes magyar népességben mért átlagot (Forrás: Szonda-Gfk NMA 2008.IV. – 2009.I.né.)

Jobban élnek az internetező nők
Az internetező nők kedvezőbb anyagi jólétről számoltak be mint a nők általában (Szonda Ipsos, Internetező nők, 2009. április.) 30 százalékuk állítja, hogy jól élnek, azaz gond nélkül (3 százalék) illetve beosztással jól kijönnek (27 százalék), szemben a teljes női társadalomban mért 24 százalékos aránnyal.

forrás: Szonda Ipsos, Internetező nők, 2009. április

forrás: Szonda Ipsos, Internetező nők, 2009. április

A nőknek havonta általában 276 ezer forintra van szükségük ahhoz, hogy családjukkal megfelelő színvonalon éljenek. Az internetező nőknek ennél sokkal magasabbak az elvárásaik, ők 376 ezer forintot mondtak.
Ennek megfelelően az internetező nők egy átlagos hónapban többet is költenek. Átlagosan 136 ezer forintról számoltak be, szemben a 109 ezer forintos havi költéssel a teljes felnőtt női társadalomban.
A 18 éves és annál idősebb nők 44 százalékának a háztartásában található személygépkocsi, míg ez az arány az internetező nők körében 67 százalékos. Arról, hogy egyes termékek vagy nagyobb értékű vásárlások esetén kik a döntéshozók a családban, a www.internetezonok.hu oldalon minden részletet, pontos kutatási információt megtaláltattok.

Ahol minden a nőkről szól
A női internetezőkkel kapcsolatos számos érdekes adat, piackutatási információ megtalálható a www.internetezonok.hu oldalon. A site a nők internetezési szokásairól teljes körű képet nyújtó, folyamatosan frissülő hazai és külföldi statisztikákat és kutatási anyagokat tartalmazó portál, amelyet 2007 végén indított a Sanoma Budapest. A médiavállalat kiterjedt magazin- és online portfóliójának köszönhetően a női célcsoportok elismert szakértője; a www.internetezonok.hu weboldal mind a hirdetőknek, mind az újságíróknak, mind az egyéb szakmai és üzleti felhasználói csoportoknak referenciapontként szolgál. A honlap áttekintést ad arról, hogy mi jellemző az internetező nőkre; miért, mikor, mire és hol használják az internetet, és kik is ők valójában.

Kategória: Cosmopolitan.hu, Nők Lapja Cafe, online média, sajtóközlemény, StoryOnline, WellnessCafe  |  Nincsenek hozzászólások

Nők Lapja Cafe – Családi Nap 2009

2009. June 25. Webmaster

Idén is rengetegen voltak a Nők Lapja Cafe Családi Napján. Videóriportunk a helyszínről.



Kategória: Nők Lapja Cafe, rendezvény  |  Nincsenek hozzászólások

Tavaszi szépülés

2009. April 6. Webmaster

Tavaszköszöntő smink tippekújdonság a Nők Lapja Cafe-tól és a Cosmo.hu-tól! Az NLC Szépség rovatában, illetve a Cosmo Beauty rovatában különböző sminkelési tanácsokkal találkozhatnak a látogatók, akik olvashatnak a főbb trendekről (természetesen képekkel is illusztrálva), illetve a különböző szakértők (stylistok, divatszakemberek) segítenek a felmerülő sminkelési problémáik megoldásában is. Igazi különlegesség, hogy az oldal multimédiás lehetőségeinek segítségével lehetőség van arra is, hogy a különböző alkalmi sminkeket úgy próbálják ki a hölgyek, hogy saját fotóikat feltöltik. Így anélkül figyelhetik meg az átváltozás hatásait, hogy ehhez elő kellene venniük a sminktükröt és a festéket.

Kategória: Cosmopolitan.hu, Nők Lapja Cafe, StoryOnline, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Készülj velünk a Húsvétra!

2009. April 1. s.peter

HúsvétTippek, ötletek gyerekeknek, dekoráció, sok-sok recept Húsvétra. Elindult a Nők Lapja Cafe Húsvét rovata.

Kategória: Nők Lapja Cafe, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Villámhírek az Újmédia-divízió háza tájáról

2009. March 6. Webmaster

- Valóságos videóboom van az Újmédia-divíziónál január óta, ami februárban is tovább folytatódott. A tavaly decemberi ~170.000-et követő januári 270 ezres videóindítási szám után februárban már 470 ezren indítottak el videós tartalmat site-jainkon.

- Élőben tudósít a Genfi Autószalonról kedvelt autós portálunk, a Vezess.hu a rendezvény nyitása óta. A közvetítés egészen március 15-ig folyamatos lesz.

- A FigyelőNet új kalkulátorával most bárki megtudhatja, hogy mennyit nyer, illetve veszít a Gyurcsány Ferenc által javasolt adóátrendezésen, ha a parlament a napvilágot látott formában elfogadja a javaslatokat. Csak be kell ütni, hogy mennyi a bruttó fizetésünk, és a Gyurcsány-bérkalkulátor máris kiszámolja az adóátrendezés előtti és utáni nettó béredet. És ha már a site-on jársz, érdemes benézni a Válság rovatba is, ahol a folyamatos hírszolgáltatás mellett többek között Válságszótár és egy, a válságok történetét bemutató részletes infógrafika is segíti a tájékozódást.

- A most 60 éves Nők Lapja logót váltott. Ezzel párhuzamosan a Nők Lapja Cafe logója is frissült.

Kategória: Általános, FN24, Nők Lapja Cafe, Szolgáltatás, Technológia, Vezess.hu  |  Nincsenek hozzászólások

Így készültünk Valentinra

2009. February 18. Webmaster

Minden évben különleges extrákkal készülnek az Újmédia-divízió szerkesztőségei február 14-ére, a szerelmesek napjára. Nem volt ez máshogy idén sem, nyereményjátékok, aktuális tartalmak és speciális szolgáltatások várták az oldalainkra érkezőket, akik számára még jópofa, ajándékozható kütyüket is összegyűjtött az egyik site-unk.

Azt, hogy például a Nők Lapja Cafe minden évben kitalál valami jópofát, már szinte megszokhattuk. Idén is bőségesen ellátta tippekkel az olvasókat Valentin napra a Szex-Szerelem rovat, ahogy egyébként a Cosmo.hu rovatai is időszerű témákkal jelentkeztek. A látogatók mindkét site-ról számtalan ötletet kaphattak, hogyan tegyék meséssé a szerelmesek napját, így például hol tudják a legromantikusabban eltölteni az időt kedvesükkel, de a szerkesztőségek csokorba szedtek első hallásra esetleg egészen extrémnek tűnő lehetőségeket is. Emellett az oldalaink a szingli látogatók számára is tartogattak érdekességeket, hiszen a számukra szervezett programokra is felhívták a figyelmet, hogy ne egyedül, önsajnálkozással töltsék el ezt a napot. A Cosmo-lányok többek között olvashattak az internetes flörtölésről, és arról is, hogyan lehet az esetleg éppen téli álmot alvó kapcsolatokat egy kicsit felrázni, például valamilyen ajándékkal, amely beindítja a párunkat. Nem maradtak el a szépségtanácsok sem, hogy a site olvasói garantáltan elkápráztassák szerelmüket, és persze volt gasztronómiai és zenei tipp is, hogy az ünneplésnek ily módon is megadják a módját a párok. A könyvmolyoknak szerelmes köteteket ajánlottak az oldalak. Azok pedig, akik hisznek a horoszkópokban, arról is olvashattak, hogy Valentin napon mi vár az egyes csillagjegyek szülötteire.
Az időszerű témák mellett nyereményjátékok is futottak az említett oldalakon. Az NLCafe használói arcképeslapokat küldhettek kedveseiknek, és ezzel automatikusan beneveztek egy nyereményjátékra. Ehhez mindössze választani kellett a romantikus sablonképek közül, amelyeket azután a szerelmünkről vagy magunkról készített fotóval lehetett egyedivé tenni. A felhasználók értékes nyereményekhez juthattak, kétszemélyes párizsi utazást és romantikus szállodai hétvégéket, éttermi vacsorákat, valamint egyedi NLCafe bögréket, kávékülönlegességeket és egyedi borcsomagokat sorsoltunk ki közöttük. A Cosmo.hu két héten át tartó, február 14-én zárult nyereményjátékában pedig a honlapon regisztrálók között fehérnemű-utalványt sorsoltunk ki.

Egyébként nem maradt ki a Valentin napból bulvárportálunk és a nemrég megújult technológiai portálunk sem: a StoryOnline-on a látogatók vicces képeslapokat küldhettek, a TechNet pedig spéci kütyüket gyűjtött össze, amelyeket akár virág mellé is adhattunk kedvesünknek. Az összeállítás készítői a nőkre és férfiakra is gondoltak, így például érintőképernyős és órába épített mobilok, PDA-k, nőknek szánt rózsaszínű és férfias külsejű, nagy tudású navigációs eszközök, MP5 lejátszók, csajos netbookok és mobiltelefon-kiegészítők is szerepeltek a cikkben. A kiszemelt darabokat egyébként a Technet webshopjában akár meg is lehetett rendelni.

Természetesen Valentin napi összeállítással a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk látogatói is találkozhattak, akik az online boltok kínálatát egyszerűen összevethették, és így meggyőződhettek arról, hogy a kiszemelt termék a legideálisabb választás, valamint részt vehettek egy nyereményjátékban, amelynek keretében megszavazhatták a Valentin nap legizgalmasabb ajándékát, amely egyébként egy női parfüm lett.

Végül, de nem utolsósorban: nagyon cool ötlettel rukkolt ki Valentinra ifjúsági portálunk, a HotDog is. A HotDog szerelmes doggerei szerelmüknek szóló vallomást helyezhettek el a Szerelem mezején! Azok, akik a virtuális mezőn virágot vagy állatkát, illetve szívhez szóló üzenetet hagytak párjuknak, egyúttal szuper HotDog-os nyereményeket zsebelhettek be.

Kategória: Cosmopolitan.hu, HotDog, Kirakat, Nők Lapja Cafe, StoryOnline, Szolgáltatás, Technet  |  Nincsenek hozzászólások

Elképesztő rekordok szerdán és csütörtökön!

2009. January 16. Webmaster

Az Újmédia-divízió öt site-ja is látogatói csúcsot produkált a hét harmadik napján, de kijutott a rekordokból csütörtökre is, két másik site-unknak köszönhetően…

209 779 egyedi látogató volt szerdán kíváncsi a FigyelőNetre a Medián Webaudit adatai alapján. Ugyancsak szerdán több mint 43 ezer egyedi látogató nyitotta meg a PDAMániát, ami szintén kiemelkedő eredmény a site történetében. A Citromail felhasználók ezúttal szintén inkább erre a napra időzítették a máskor általában hétfőkre időzített rekorddöntést (bár hétfőn is csak néhány száz belépőn múlt, hogy így legyen). Szerdán 389 897 egyedi látogató 6 355 349 oldalletöltést produkált az ingyenes levelezőrendszerünkön. És ha még mindez nem lenne elegendő, abszolút rekordot döntött az említett napon a Nők Lapja Cafe 260 460 egyedivel, ezzel megdöntve az adventi csúcsokat. A Cosmo.hu egyedi látogatószáma pedig 48.358 volt, ami ugyancsak abszolút rekord.

De kiemelkedő látogatottságot hozott az Újmédia-divízió számára a csütörtök is. Aznap 98 223 egyedi látogató kereste fel a Profession álláskereső oldalunkat. Közel 200 ezren (196 569 egyedi látogató) ifjúsági portálunkat, a HotDogot is használták, ami szintén kiemelkedő eredmény.

Kiemelkedővé teszi az eredményeket, hogy az Újmédia-divízió portfoliója együtt mozgott felfelé és a Startlap/Hírstart oldalak növekedése megfelelően hozzájárult az eredményekhez.

Kategória: CitroMail, Cosmopolitan.hu, FN24, Hírstart, HotDog, Nők Lapja Cafe, Profession.hu, Startlap, Technet  |  Nincsenek hozzászólások

Előző bejegyzések Következő bejegyzések