Így készültünk Valentinra

2009. February 18. Webmaster

Minden évben különleges extrákkal készülnek az Újmédia-divízió szerkesztőségei február 14-ére, a szerelmesek napjára. Nem volt ez máshogy idén sem, nyereményjátékok, aktuális tartalmak és speciális szolgáltatások várták az oldalainkra érkezőket, akik számára még jópofa, ajándékozható kütyüket is összegyűjtött az egyik site-unk.

Azt, hogy például a Nők Lapja Cafe minden évben kitalál valami jópofát, már szinte megszokhattuk. Idén is bőségesen ellátta tippekkel az olvasókat Valentin napra a Szex-Szerelem rovat, ahogy egyébként a Cosmo.hu rovatai is időszerű témákkal jelentkeztek. A látogatók mindkét site-ról számtalan ötletet kaphattak, hogyan tegyék meséssé a szerelmesek napját, így például hol tudják a legromantikusabban eltölteni az időt kedvesükkel, de a szerkesztőségek csokorba szedtek első hallásra esetleg egészen extrémnek tűnő lehetőségeket is. Emellett az oldalaink a szingli látogatók számára is tartogattak érdekességeket, hiszen a számukra szervezett programokra is felhívták a figyelmet, hogy ne egyedül, önsajnálkozással töltsék el ezt a napot. A Cosmo-lányok többek között olvashattak az internetes flörtölésről, és arról is, hogyan lehet az esetleg éppen téli álmot alvó kapcsolatokat egy kicsit felrázni, például valamilyen ajándékkal, amely beindítja a párunkat. Nem maradtak el a szépségtanácsok sem, hogy a site olvasói garantáltan elkápráztassák szerelmüket, és persze volt gasztronómiai és zenei tipp is, hogy az ünneplésnek ily módon is megadják a módját a párok. A könyvmolyoknak szerelmes köteteket ajánlottak az oldalak. Azok pedig, akik hisznek a horoszkópokban, arról is olvashattak, hogy Valentin napon mi vár az egyes csillagjegyek szülötteire.
Az időszerű témák mellett nyereményjátékok is futottak az említett oldalakon. Az NLCafe használói arcképeslapokat küldhettek kedveseiknek, és ezzel automatikusan beneveztek egy nyereményjátékra. Ehhez mindössze választani kellett a romantikus sablonképek közül, amelyeket azután a szerelmünkről vagy magunkról készített fotóval lehetett egyedivé tenni. A felhasználók értékes nyereményekhez juthattak, kétszemélyes párizsi utazást és romantikus szállodai hétvégéket, éttermi vacsorákat, valamint egyedi NLCafe bögréket, kávékülönlegességeket és egyedi borcsomagokat sorsoltunk ki közöttük. A Cosmo.hu két héten át tartó, február 14-én zárult nyereményjátékában pedig a honlapon regisztrálók között fehérnemű-utalványt sorsoltunk ki.

Egyébként nem maradt ki a Valentin napból bulvárportálunk és a nemrég megújult technológiai portálunk sem: a StoryOnline-on a látogatók vicces képeslapokat küldhettek, a TechNet pedig spéci kütyüket gyűjtött össze, amelyeket akár virág mellé is adhattunk kedvesünknek. Az összeállítás készítői a nőkre és férfiakra is gondoltak, így például érintőképernyős és órába épített mobilok, PDA-k, nőknek szánt rózsaszínű és férfias külsejű, nagy tudású navigációs eszközök, MP5 lejátszók, csajos netbookok és mobiltelefon-kiegészítők is szerepeltek a cikkben. A kiszemelt darabokat egyébként a Technet webshopjában akár meg is lehetett rendelni.

Természetesen Valentin napi összeállítással a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk látogatói is találkozhattak, akik az online boltok kínálatát egyszerűen összevethették, és így meggyőződhettek arról, hogy a kiszemelt termék a legideálisabb választás, valamint részt vehettek egy nyereményjátékban, amelynek keretében megszavazhatták a Valentin nap legizgalmasabb ajándékát, amely egyébként egy női parfüm lett.

Végül, de nem utolsósorban: nagyon cool ötlettel rukkolt ki Valentinra ifjúsági portálunk, a HotDog is. A HotDog szerelmes doggerei szerelmüknek szóló vallomást helyezhettek el a Szerelem mezején! Azok, akik a virtuális mezőn virágot vagy állatkát, illetve szívhez szóló üzenetet hagytak párjuknak, egyúttal szuper HotDog-os nyereményeket zsebelhettek be.

Kategória: Cosmopolitan.hu, HotDog, Kirakat, Nők Lapja Cafe, StoryOnline, Szolgáltatás, Technet  |  Nincsenek hozzászólások

Kirakat-kutatás: Többen, de kevesebbet költöttünk

2009. January 22. Webmaster

A gazdasági válság ellenére és tavalyhoz viszonyítva is jelentősen megnőtt a karácsonyi vásárlási kedv, ugyanakkor idén csökkent a költési és a hitelfelvételi hajlandóság – állapítja meg a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos karácsonyi vásárlási szokásokat vizsgáló januári kutatása.

A felmérés szerint csökkent a kereskedői visszaélések száma, szinte mindannyian elégedettek voltunk a fa alá kerülő meglepetésekkel, a négy legnépszerűbb karácsonyi ajándék csak sorrendjében változott, a bútor és a lakberendezési cikkek pedig bekerültek a TOP 10-be. Az internetezők többen és többet költöttek karácsonykor, és elégedettebbek voltak a kapott ajándékokkal, mint az internetet nem használók.

Jelentősen nőtt a vásárlási kedv, de csökkent a költési hajlandóság és a hitelfelvétel

A karácsony után elvégzett kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy nemcsak a decemberben felmért tervezett vásárláshoz (75 százalék) képest, de az elmúlt évhez viszonyítva is nőtt a felnőtt magyar lakosság vásárlási kedve: a kutatásban részvevők 92 százaléka vásárolt valakinek ajándékot 2008 karácsonyára, míg tavaly ugyanez az arány 76 százalék volt. „A gazdasági válság hatása érezhető ezen a változáson, talán szerettünk volna még utoljára valamit venni szeretteinknek, hátha később szűkebb lehetőségek lesznek rá” – állapítja meg Birkás Dávid, a Kirakat.hu főszerkesztője.

Ezzel párhuzamosan a lakosság költési kedve ugyanakkor csökkent: a vásárlók kétharmada (67 százalék, tavaly: 58 százalék) keresett ajándékot legfeljebb 30 ezer forintért, az ennél az összegnél többet költők aránya 39-ről 32 százalékra redukálódott a tavaly mért adatokhoz képest.

Míg az ünnepek előtt a karácsonyi ajándékozók 3 százaléka tervezte hitelből megoldani vásárlásait, addig a januári kutatás eredményei szerint kevesebb, mint 1 százalék vásárolt ajándékot áruhitelre/részletfizetésre, illetve hitelkártyára, személyi kölcsönt pedig senki nem vett igénybe.

Idén megtanultunk örülni az ajándékoknak

A Szonda és a Kirakat.hu kutatásának idei eredményei – hasonlóan a tavalyihoz – azt mutatják, hogy a lakosság tizede, tehát minden 10. ember nem kap senkitől sem ajándékot karácsonyra. Ugyanakkor a felmérés szerint az ajándékozók szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptak a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban (98 százalék), ami jelentős növekedésnek számít az előző évi 78 százalékhoz viszonyítva.

Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban is csupán a megajándékozottak 3 százaléka vitte vissza az üzletbe az ajándékot. Az elégedetlenkedők többségének vagy nem tetszett az ajándék, vagy az ajándék nem működött (pl. nem lehetett beindítani), illetve minőségében hibás volt (pl. elszakadt, szétvált, stb.).

A bútor és a lakberendezési cikk bekerült a TOP 10-be

A felnőtt magyar lakosság ajándékozási toplistáját még mindig a ruházati cikkek, gyermekjátékok, kozmetikumok és könyvek vezetik, ami csupán sorrendjében jelent változást az előző évi adatokhoz képest, mivel akkor a gyermekjáték foglalta el a negyedik pozíciót. Váratlan fordulat azonban, hogy a – listán eddig nem szereplő – bútor és lakberendezési cikkek bekerültek a TOP10-be, hatodik helyre, kiszorítva ezzel a tavalyi listán utolsóként szereplő sportfelszerelési tárgyakat.

A nők ruházati cikket és gyermekjátékot, az idősebbek lakberendezési cikket vásároltak

További érdekes eredményeket mutatott a felmérés az ajándékozókat vizsgálva. Majdnem mindegyik fogyasztási cikket az internetezők jóval nagyobb aránya vásárolta meg, mint az internetet nem használóké, míg a lakberendezési cikkek és a gyermekjátékok sokkal népszerűbbek voltak a nem internetezők körében.

A ruházati cikk vásárlása elsősorban a nőkre, a fiatalokra, a középiskolai érettségivel rendelkezőkre volt jellemző idén karácsonykor, hasonlóan a gyermekjátékot vásárlókhoz, mely esetben is az átlag felett reprezentáltak a nők, a 30-39 évesek, a szakmunkásképzőt végzettek, valamint a községben élők.

A fiatalok, a középiskolai érettségivel rendelkezők, a megyeszékhelyen élők, a magas társadalmi státuszúak közt az átlagosnál nagyobb arányt képviseltek azok, akik kozmetikumot ajándékoztak. Míg a könyvvásárlás inkább a 30-39 évesek, a diplomások, a Budapesten élők, a magas társadalmi státuszúak körében fordult elő.

Karórát, ékszert az átlagosnál nagyobb arányban vettek a magasan kvalifikáltak, a nagyobb városokban élők, a magas társadalmi státuszúak, míg lakberendezési cikket az idősek, a Budapesten élők, illetve a kevésbé jó társadalmi státuszúak választottak. A fehérnemű leginkább a városokban élők körében volt népszerű.

A netezők többet költöttek és elégedettebbek

A tendenciák azt mutatják, hogy az internetezők körében kilenc százalékponttal magasabb azok aránya (97 százalék), akik vásároltak valamelyik családtagnak, rokonnak vagy barátnak karácsonyi ajándékot, és jellemzően nagyobb összeget költöttek ajándékokra, mint az internetet nem használók (88 százalék). Ugyanakkor a felmérés egyik érdekessége, hogy az internet-használók elégedettebbek is voltak a kapott ajándékokkal, mint a másik szegmens tagjai.

A karácsonyra Interneten keresztül is vásárlók túlnyomó többsége kedvezően vélekedik az online vásárlással kapcsolatban. Pozitívumként legtöbbször azt emelik ki, hogy ez a vásárlásnak egy gyors és kényelmes módja, illetve a weben keresztül olyan termékekhez is hozzájuthatnak, melyeket hagyományos üzletben nem kapnak meg.

Kategória: Kirakat, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Új munkatársak az Újmédia-divízióban

2009. January 14. g.imre

Az év elején két új vezetőt nevezett ki a Sanoma Budapest Újmédia-divíziója. Januártól Szemők Árpád irányítja a digitális produkciós osztályt, Szigetvári József pedig internetes lapigazgatóként csatlakozott a médiavállalathoz.

Szigetvári József lapigazgatóként január 1-jén állt munkába, és kezdetben a Kirakat.hu és a Hotdog.hu felügyeletét látja el, később azonban várhatóan bővülni fog a portfóliója. Szigetvári József kinevezését megelőzően szintén lapigazgató volt, az IDG Hungary Kft. számítástechnikai lapkiadónál. Nevéhez fűződik a GameStar, a PC World valamint a Comuterworld lapok megújítása. Közreműködött az IDG rendezvény-üzletágának, valamint online csapatának felépítésében is. Szigetvári 2003-ban elnyerte az “Év fiatal informatikai menedzsere” díjat. Tanulmányait a gödöllői Szent István Egyetemen végezte, itt szerzett agrárközgazdász oklevelet 2001-ben.

Szemők Árpád kinevezését megelőzően a Malév Zrt. informatikai igazgatója volt, előtte e-business vezetőként megszervezte az online értékesítést, az e-ticket és e-számla bevezetését. Korábban az Axelero Tiszanet Rt. marketing igazgatójaként dolgozott, 1998 és 2000 között pedig az iNteRNeTTo és az Index.hu szerkesztőjeként tevékenykedett. A szakember a szegedi JATE-n szerzett matematikus egyetemi diplomát, majd tanársegéd lett. A Sanoma Budapestnél a digitális produkciós osztályt január 12-től (azaz e hét hétfőtől) irányítja.

A két vezető érkezésével befejeződött az Újmédia-divízió strukturális átalakítása, amely szerint külön lapigazgatók felügyelik a szolgáltatás-fejlesztést, az e-commerce jellegű szolgáltatásokat, a mobilmédia-üzletágat, valamint a tartalmi site-okat.

Kategória: Általános, HotDog, Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Itt a mobil vásárlási tanácsadó, a tökéletes segítség nemcsak karácsony előtt!

2008. December 12. t.szepvolgyi

Praktikus karácsonyi bevásárló eszközt hozott a mobilokra nemrég a Mikulás. Elindította ugyanis a Sanoma Budapest Újmédia-divíziójának Mobilmédia üzletága a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portál mobiltelefonokra optimalizált verzióját.

Vásárlási tanácsadóvá válhatnak a jövőben a mobiltelefonok, legalábbis azok számára, akik használni fogják a Kirakat.hu oldalunk mobilos változatát. Nekik ezentúl nem kell térdig koptatniuk a lábukat, hogy a kiszemelt ajándékokat a legjobb áron vegyék meg. Ehhez mindössze elég előkapni a telefont és beírni a böngészőbe a portál címét, és máris össze tudjuk vetni a portékát a többi bolt kínálatával, köszönhetően a különböző márkájú és kijelző-méretű telefonokon egyaránt tökéletesen elérhető site-nak.

A tudatos vásárlóról ezentúl tehát elmondható, hogy az üzletekben előkapja a telefonját, mert tudja, hogy a hazai kirakatokat egyszerre láthatja, bárhol is legyen az országban. A mobilon ellenőrizheti, hogy tényleg olyan jó vétel-e a boltban látott akciós parfüm, gyerekjáték, számítógép, vagy bármi más. Nagyon is megéri ez a lekérdezés, hiszen könnyen lehet, hogy csak a szomszéd utcába kellene átugrani az ugyanolyan  termékért, hogy jóval olcsóbban megússzuk a vételt. De praktikus megoldás a Kirakat.hu mobil változatának használata akkor is, ha a boltban az eladó bizonytalan az adott termékek/készülékek tudását, műszaki specifikációját illetően, vagy attól tartunk, hogy az eladók az üzletben felcserélték a termékismertetőket. A Kirakat.hu oldalon ugyanis a termékek részletes és alaposan ellenőrzött adatlappal találhatók meg, vagyis mindig biztosra mehetünk.

Egyébként azok, akik szeretnék ezt a praktikus vásárlási segítséget igénybe venni, de nem tudják, hogyan kell a telefonon böngészni, elegendő, ha az első alkalommal a 06 20 9000 777 alapdíjas számra a “kirakat” szót egy egyszerű SMS-ben elküldik. Hamarosan egy automatikus válaszüzenet érkezik, amely egy linket tartalmaz. Erre kattintva a telefon máris átalakul mobil vásárlási tanácsadóvá…

Hogy tetszik az új fejlesztésünk? Megírhatjátok commentként.

Kategória: Kirakat, mobil, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Együttműködés a Google és a Sanoma között

2008. December 3. g.imre

Internetes portfóliónk egyik legnépszerűbb és legismertebb oldalának, a Startlapnak a Google lett az alapértelmezett szabadszavas keresője. Emellett arról is megállapodás született, hogy az AdSense program keretében a Sanoma Budapest tulajdonába tartozó portálok nagy részén Google AdWords-hirdetések is megjelennek.

A két cég közötti tárgyalások eredményeképp a jövőben a hazai keresőpiac legnagyobb részesedéssel rendelkező szereplője, a Google szolgálja ki a Startlap, a legismertebb márkanévvel rendelkező magyar honlap felhasználóinak kereséseit. (A Célcsoport Index Magyarország – TGI Hungary szeptemberi kutatásán a megkérdezettek 57 százaléka említette spontán módon a Startlap nevét.) A Startlap forgalmára jellemző, hogy felhasználói kevesebb mint másfél év alatt összesen 1 200 000 saját linket vettek fel a “Kedvenc linkek” közé.

A Google-lal kötött AdSense-megállapodás értelmében a Sanoma Budapesthez tartozó több honlapon – Profession.hu, Vezess.hu, NLcafe.hu, PDAMania.hu, FN.hu, Startapro.hu, Wellnesscafe.hu, Kirakat.hu, StoryOnline.hu, Startlap.hu – a relevanciájukról és hatékonyságukról ismert AdWords-hirdetések is megjelennek. Az együttműködés hátterében az áll, hogy a Sanoma Budapest az elérhető legrelevánsabb keresési találatokkal és hirdetésekkel kívánja az eddig megszokottnál is magasabb szinten kiszolgálni felhasználóit, és ezen igényének legjobban a Google képes megfelelni.

Mivel mind a Sanoma Budapest, mind a Google esetében alapvető érték az innováció, a cégek nyitottak a további, más területekre kiterjedő együttműködésekre is.

Kategória: Általános, FN24, Kirakat, Nők Lapja Cafe, Profession.hu, Startapró, Startlap, StoryOnline, Technet, Vezess.hu, WellnessCafe  |  Nincsenek hozzászólások

Megújult Kirakat – akciós ajánlatokkal!

2008. September 27. istvan.racz

Az indulása óta eltelt egy év tapasztalatait, méréseit, visszajelzéseit, kutatásait értékelve a tegnapi napon megújítottuk a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt- összehasonlításokat kínáló portálunkat. Új design, egyszerűbb navigáció, letisztult layout, okosabb kereső – sokkal nagyobb vásárlási élmény, szándékainak szerint ez jellemzi az új oldalt.

A 2007. október 1-jén indult Kirakat.hu új szereplőként lépett be az árösszehasonlító portálok területére. Egy évvel az indulás után, a látogatóktól és a partnerektől beérkezett igényeket és kritikákat, illetve a saját kutatásokat, teszteket, méréseket figyelembe véve az az elhatározás született, hogy érdemes “ráncfelvarrni” az oldalt, annak érdekében, hogy mind az oldal látogatói, mind a Kirakat.hu partnerei könnyebben megtalálják a számításukat. Nemzetközi példákat is figyelembe véve egyszerűsítettük az oldalt, nagyobb képek kerültek alkalmazásra, és “okosabb” lett a kereső.

Egy 2007 év végi, a Kirakat megbízásából végzett Sonda Ipsos felmérésben a megkérdezettek igen nagy hányada arra a kérdésre, hogy karácsony előtt honnan szerzi be a vásárlási információit, az akciós újságokat jelölte meg. Ezt az igényt kielégítendő, kialakítottunk az oldalon egy “Akciós ajánlatok” rovatot is, ahol különféle boltok heti akciói jelennek meg, amelyeket a jelölt időszakban kiemelkedően jó áron vagy feltételekkel kínálnak a vásárlóknak.

Milyennek találjátok a megújulás után a Kirakatot? Esetleg kérdésetek van? Írjátok meg!

Kategória: Kirakat, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Interneten informálódunk a vásárlások előtt

2008. September 10. istvan.racz

A Kirakat.hu és a Szonda Ipsos legújabb Tudatos Vásárlói Indexe (TVI) szerint 2008 első felében a vásárlói tudatosságunk tekintetében előrelépés tapasztalható, de továbbra sem vagyunk tisztában fogyasztói jogainkkal. A jelenleg 4,95-ös átlagot mutató TVI szerint ugyan nőtt a tudatos vásárlók aránya, de fogyasztói preferenciáink változtak az elmúlt fél év során. Továbbra sem erősségünk a környezettudatos gondolkodás, de meglepő módon már az ár mérlegelése sem elsődleges szempont.

A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk a Szonda Ipsos-szal együttműködve 2008. I. félévében újra vizsgálta a 18 év feletti magyar lakosság vásárlói tudatosságát, egyrészt a vásárlói habitusokat, attitűdöket, másrészt a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteket tesztelve. A vásárlói tudatosságot egzaktan mérő Tudatos Vásárlói Index az eredményeket egy olyan hétfokú skálán jeleníti meg, ahol az 1-es kategória a legkevésbé, a 7-es a leginkább tudatos fogyasztókat jelöli (lásd a grafikonon).

A 2007 decemberében végzett első felmérés eredményei szerint a TVI 4,55 ponton állt, jelenleg viszont már 4,95-ös átlagot mutat, amely a tudatosság növekedésére utal. Ez főleg annak köszönhető, hogy a skála két legfelső kategóriájába tartozó különösen tudatos fogyasztók aránya nőtt, míg a kevésbé tudatos vásárlók száma nagymértékben csökkent. A korábban megállapított demográfiai összefüggések most is beigazolódtak, így a felsőbb kategóriákban továbbra is nagyobb arányban vannak jelen a nők és a magas társadalmi státuszú, 30 év feletti, internet-hozzáféréssel rendelkező városi fogyasztók.

Már nem az ár a döntő szempont a vásárlásoknál
Az attitűd vizsgálatok során már az első felmérésben is kiderült, hogy a közvetlen, alapvető fogyasztói érdekeinket – például hibás termékek azonnali kicseréltetése, szervizgarancia igénybevétele – fontosabbnak tartjuk, mint például az elvi alapon nyugvó környezettudatos gondolkodást. Ugyanakkor meglepő, hogy a TVI új mutatói szerint a közvetlen érdekeinket sem tartjuk következetesen szem előtt, hiszen a legkedvezőbb ár felkutatása sem tartozik már a tíz legfontosabb preferencia közé. Míg a korábbi adatfelvétel során a megkérdezettek 57 százaléka a vásárlás előtt biztosan megnézte, hogy mit hol érdemes megvenni, addig az újabb eredmények alapján alig 50 százalék tájékozódik az árak felől. A vásárlói tudatosság fejlődését példázza viszont, hogy egyre többen ismerik fel a proaktív fogyasztói viselkedés kényszerítő erejét a gyártókra nézve, azaz, hogy vásárlási szokásainkkal magunk is befolyásoljuk a kínálatot.


Nem tanultuk meg fogyasztói jogainkat

A kutatás szerint a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteink továbbra is a vásárlói tudatosságunk leggyengébb pontja. Igazolva a korábbi felmérés eredményét a válaszadók kétharmada a 13 fogyasztói joggal kapcsolatos kérdésből mindössze hét vagy annál kevesebb kérdésre adott helyes választ. Nagyfokú bizonytalanság tapasztalható a jótállás és a szavatosság fogalmainak tartalma körül, és nem jobb a helyzet a különböző termékek visszacserélésének feltételeit illetően sem. Így csak minden harmadik ember tudja, hogy három napon belül bármilyen termék indoklás nélkül visszavihető a kereskedőnek, és csak minden negyedik, hogy a jótállás minden termékre és szolgáltatásra alapvetően jár.


Egyre többen tájékozódunk interneten a vásárlások előtt

Az újabb kutatás eredményei azonban azt mutatják, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkezők több mint fele rendszeresen látogat általános információszerzés céljából különböző weboldalakat, mielőtt megvásárolna egy terméket vagy igénybe venne egy szolgáltatást. Az első – 2007. II. féléves – TVI adataihoz képest mindez 10 százalékos növekedést jelent, ami szintén segítette a vásárlói tudatosságunkban bekövetkező pozitív változásokat. A felmérés adatai alapján továbbra is intenzívebb online tájékozódás jellemzi a fiatalabbakat, a magasabb iskolai végzettséggel és társadalmi státusszal rendelkezőket, valamint a városokban, különösen a Budapesten élőket.

Kategória: Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Növekszik az internetes vásárlás 2008-ban

2008. May 23. istvan.racz

2008-ban csökken a vásárlási kedv – negatívan érintve a mobiltelefonok, a cipők és a ruházati termékek piacát -, de növekszik az interneten keresztül vásárlók száma és a vásárolt termékek körében is további bővülés várható – derül ki a Kirakat.hu és az NRC legújabb kutatásának eredményeiből. Az idei évben online úton a legtöbbet utazásra, üdülésre és notebook vásárlására terveznek költeni átlag 150 ezer forint értékben a 18 éven felüli magyar internetezők.

A Kirakat.hu és az NRC piacelemző cég 1000 fős mintán végzett, online kérdőíves közös kutatása 2008. április 25. és 2008. május 5. között a 18-69 éves magyarországi internetezők vásárlási szokásait, internetes vásárlásait vizsgálta, felmérve a 2008-as terveket is.

Meglepő módon a netező férfiak alaposabbak a vásárlás előtt
A felmérés szerint a magyar internetezők igen tudatosak: 90 százalékuk tájékozódik vásárlás előtt az adott termékről. Az elsődleges és meghatározó információforrásuk az internet (81%), de az áruházak akciós, hirdetési kiadványait is sokan (57%) végigböngészik a döntés előtt. Érdekesség, hogy a vásárlás előtti tájékozódás inkább jellemző az – interneten tájékozódók közt többségben lévő – férfiakra, illetve a magasabb végzettségűekre.

A kutatás adatai szerint azok, akik a vásárlásaik előtt tájékozódnak, ezt meglehetősen gyakran teszik: kétharmaduk hetente legalább egyszer utánanéz valamilyen terméknek az interneten, egyharmaduk pedig hetente többször is informálódik ilyen módon. A heti egyszeri tájékozódás egyébként leginkább a 40-49 évesekre jellemző.

A magasan képzett fiatalokra jellemző az online vásárlás
A felmérés szerint az internetezők többsége (60%) vásárolt vagy rendelt már egy vagy több alkalommal valamilyen terméket az interneten keresztül. Ez a vásárlási mód azonban leginkább a fiatalabb korosztályra, a magasabban képzettekre, a budapestiekre és a férfiakra jellemző. A 18-29 évesek közel fele, a 30-39 évesek körében 43% azok aránya, akik az elmúlt évben interneten vásároltak.

Az elmúlt egy évben bonyolított vásárlások esetében különösen jelentős a különbség az egyes demográfiai csoportok internetes vásárlásait tekintve. Azok körében, akik intenzívebben élnek ezzel a lehetőséggel, és akik számára ez a jövőben is egyre jelentősebb alternatívát jelent, az internetes vásárlás lehetőségeinek kiaknázása növekvő tendenciát mutat.

Döntő többségben a pozitív tapasztalatok az online vásárlás során
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az interneten vásárlók körében a tapasztalatok túlnyomó többsége kifejezetten pozitív. A neten vásárlók 70%-nak csak pozitív élményei vannak a vásárlással kapcsolatban, 29% jó és rossz benyomásról egyaránt be tud számolni, míg azok aránya, akik kizárólag negatív tapasztalatot szereztek, csupán 1 százalék. Az esetleges hiányosságok között az interneten való vásárlással kapcsolatban a leggyakrabban a késedelmes szállítást említették, illetve azt az esetet, amikor az interneten elérhető információkra alapozott várakozásoknak a termék nem felelt meg. Az interneten történő vásárlás legfontosabb előnyeként a vásárlók 96%-a a kényelmet említi, melyhez szorosan kapcsolódik a 91% által említett időre történő kézbesítés. Gyakorlatilag azonos arányban (77-78%) említik továbbá az udvariasságot, a pontos tájékoztatást, valamint azt, hogy ilyen módon a bolti árnál olcsóbban jutottak a termékhez.

A vásárlási kedv visszaesése kontra az internetes vásárlás növekedése
A 2008-as évre tervezett vásárlások összességében az előző évi tényleges vásárlásokhoz képest visszaesést vetítenek elő. A műszaki termékek piacán a legjelentősebb csökkenés az előző év slágertermékét, a mobiltelefont (2007: 56%, 2008: 23%), valamint a CD, DVD lemezeket (2007: 53%, 2008: 19%) érinti. Az egyéb cikkek esetében a legnagyobb visszaesés a cipők (2007: 77%, 2008: 53%) és a ruházati (2007: 76%, 2008: 57%) termékek terén várható.

A vásárlási szándék általános csökkenése ellenére az internetes vásárlás terén nem csak hogy nem kell visszaeséssel számolni, de a vásárlási kedv nagy valószínűséggel növekedni fog. A műszaki termékek piacán 2008-ban – az előző évivel közel azonos arányban (11%) – a számítógépekhez tartozó eszközök a legnépszerűbbek, hasonlóan a cd-hez, a dvd-hez (9%) és a %mobiltelefonhoz (7%). Növekvő tendenciát mutatnak azonban a digitális fényképezőgépek (2007: 3%, 2008: 7%) továbbá a tv, a videokamera, a laptop, a PDA és a navigációs eszközök internetes beszerzésének aránya. A nem műszaki jellegű termékek piacán a könyvvásárlás kivételesen kedvelt, a második, interneten leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás pedig a szállásfoglalás. A felmérés azt mutatja, hogy az internetezők körében 2008-ban megőrzi, esetleg valamelyest növeli méretét az utazással, pihenéssel kapcsolatos termékek piaca.

Az internetes vásárlás várható bővülése 2008-ban
A 2007-es interneten keresztüli vásárlásokhoz viszonyítva a vizsgált termékek, szolgáltatások körülbelül felét szignifikánsan nagyobb arányban tervezik vásárolni 2008-ban az internetezők, továbbá a már gyakrabban az interneten keresztül vásárolt termékek körében is további bővülés várható. A felmérés szerint az idei évben online úton a legtöbbet utazásra, üdülésre és laptop/notebook vásárlására terveznek költeni az internetezők.

Online vásárlás átlag 150.000 forintig
A 2008-ban interneten keresztül vásárolni tervezett termékek és szolgáltatások közül átlagban legtöbbet az utazásra, üdülésre és laptop/notebook vásárlására terveznek költeni az internetezők átlagosan körülbelül 150 ezer forint értékben. Repülőjegyre hozzávetőleg 100 ezer forintot terveznek költeni, és átlagosan több, mint 50 ezer forintot költenek még konyhai eszközökre, szállás foglalására, PDA, PNA navigációs eszközök és digitális fényképezőgépek vásárlására.

(A grafikonok nagyobb méretben történő megtekintéséhez kattints rájuk!)

Kategória: Általános, Kirakat, online média, TeszVesz  |  Nincsenek hozzászólások

Hazai e-kereskedelmi piac: A helyzet

2008. May 6. g.imre

A kedvező folyamatok ellenére sajnos még mindig nagyon kicsi a magyar e-kereskedelmi szektor – erről beszéltem a nemrégiben megrendezett E-business Symposium 2008 rendezvényen, ahol többedmagammal a hazai és nemzetközi e-commerce aktuális helyzetéről és kihívásairól tartottunk előadásokat. (Az előadásom PPT formátumban letölthető a bejegyzés végén található linkről.)

Mielőtt azonban rátértem volna a konkrétumokra, a rendezvény első előadójaként fontosnak tartottam, hogy egyáltalán tisztázzuk az e-commerce fogalmát, és megpróbáltam különválasztani az e-business témakörétől. Az e-kereskedelem vagy e-commerce azt jelenti, hogy elektronikus rendszeren keresztül történik a tranzakció, az e-businessnek ez viszont nem feltétele. Gondoljunk csak egy interneten keresztül meghirdetett ingatlanra, amelynek sikeres adás-vétele azután nem a weben zajlik le. De vajon tényleg ennyire egyértelműek a határvonalak?

Fel is hoztam néhány példát: a webshopok és aukciós portálok természetesen az e-commerce piacba sorolandók, de az ár-összehasonlító oldalak – mint amilyen a Sanoma által üzemeltett Kirakat.hu is – az említett szempont szerint már határesetnek számítanak: van, aki az e-commerce-be sorolja, míg mások nem, mondván a tranzakciók jellemzően nem az adott oldalon történnek. Látszik, hogy ezek a határok némiképp összemosódnak, de talán érthető, hogy miről beszélek, és az, hogy egy nem teljesen e-commerce-hez besorolt site is hozzájárulhat az e-kereskedelmi piac fejlődéséhez.

Ezután az e-kereskedelem gyakorlati működését egy holland médiavállalat esete alapján mutattam be. Egy értékláncon keresztül fejtettem ki, hogy az e-kereskedelem, az e-business és az e-marketing dimenzióban miket tud elérni egy nyugati médiacég. Letöltés alapon hirdetést értékesít, vagy átkattintás alapon potenciális vevőket közvetít. Jellemző a piac helyzetére, hogy Hollandiában egy letöltésért 0,15 eurót fizetnek. Ha a hirdetés utazás kategóriában jelenik meg, akkor ez felmehet akár 20 euróig is, amennyiben már konkrét utat adnak el. Persze Hollandiában sem mindegy, hogy melyik szegmensről beszélünk, ez az érték felmehet akár 3000 euróig is. Ugyanakkor a dolog megint nem ennyire egyértelmű, mert néha csak foglalunk az utazási portálokon, és nem feltétlenül fizetünk is elektronikusan, például bankkártyával.

Nemzetközi és hazai helyzet

A konferencián utaltam arra is, hogy Európa és az Amerikai Egyesült Államok e-piaca szinte egyforma fejlettségi szinten van, ugyanakkor Magyarország – EU-tagság ide vagy oda – az Európai Unió keleti tagállamaihoz, de még az Unión kívüli egyes európai államokhoz képest is jelentős elmaradásban van az e-commerce költésekben a kiskereskedelmi költésekhez viszonyítva. Ezt támasztják alá a statisztikák, például a rendezvényen szintén jelenlévő GKIeNet adatai és a személyes tapasztalataim is. A régióban átlagban 2,3 milliárd euró (körülbelül 570 milliárd forint) volt az e-kereskedelmi költés tavaly, míg ugyanez a szám itthon 0,18 milliárd (45 milliárd forint) körül alakult. Nem állunk jól az internetes vásárlások gyakoriságát illetően sem.

A románokhoz képest talán nem, de a szlovákokhoz, a csehekhez, a lengyelekhez képest biztosan hátrébb vagyunk, és nem is igazán internet-penetrációban, hanem az e-kereskedelemben. Ott viszont nagyságrendekkel. A már internetet használók között jóval nagyobb arányban vannak azok, akik vásárolnak is, mint nálunk, és ennek köszönhetően számtalan e-kereskedelmi site óriási árbevételt ér el.
Az egyik ilyen sikersztori, amit megemlítettem, a lengyelek Allegro aukciós site-ja, ahol szinte mindennapos dolog liciten vásárolni, csakúgy, mint nálunk a nagy hírportálok vagy a felkapott közösségi site-ok látogatása – ez látszik az oldalletöltésekből és a költések mértékéből is. És a trend már évek óta érvényesül, olyannyira, hogy 2003-ban, mielőtt az Allegro-val partnerségre lépve a Sanomában elindítottuk a TeszVesz licitoldalunkat, elképedtem, hogy Lengyelországban ilyen komoly, „eBay” működik.

Idehaza viszont egyelőre távol vagyunk attól, hogy a fél ország interneten aukciózzon! És ezt nem lehet pusztán csak azzal magyarázni, hogy a lengyel kereskedőbb nép, mint mi vagyunk!
Internetkultúra, minőség szempontjából sajnos úgy fest, hogy van még hová fejlődni – igaz, mi azért itt a Sanomában bizakodók vagyunk.

Úgy gondoljuk, hogy a helyzet az elmondottak ellenére nem drámai, sőt némi javulás is megfigyelhető, illetve várható a közeljövőben. Elég, ha visszautalok a Szonda Ipsos és a Kirakat.hu termék-, ár és bolt-összehasonlító portálunk közös kutatására, ahol kiderült, hogy a felnőtt magyar lakosság 5 százaléka, azaz közel 400 ezer ember vásárolt most karácsonykor valamilyen ajándékot interneten keresztül. A vásárlók 86 százaléka pozitív tapasztalatokat szerzett, illetve szép számban tájékozódnak karácsony előtt a weben keresztül. Az is látszott a felmérésből, hogy azok, akik interneten vásárolnak, jóval magasabb összeget költöttek, mint a kutatásban résztvevő nem internetezők.

Vagy egy másik érdekesség, hogy a TeszVesz.hu portálunk az elmúlt időszak egyik legjobban növekvő terméke lett. Látogatottsága 30-40 százalékkal nőtt egy év alatt, árbevétele pedig a korábbi négyszeresére ugrott. Igaz, hogy a bázis alacsony, de azért így is évi 100 millió forintot hoz, ami nem rossz – és ez még mindig hétről-hétre nő!

Felvillantottam néhány slide-ot arról is, hogy jellemzően miket vásárolnak a hazai és külföldi fogyasztók online. Nagy, lefelé mutató nyilakkal utaltam arra, hogy melyek azok a termékkategóriák, amelyeket nem annyira vásárolunk még idehaza. A legnépszerűbb termékkategóriák közé tartozik többek között a biztosítási szolgáltatás, az élelmiszer, az irodaszer-taneszköz, a könyv, a ruházat, a számítástechnikai és telekommunikációs eszköz, az utazási szolgáltatás.

Tudtátok-e, hogy ma Magyarországon körülbelül 1900 legális webáruház üzemel? Megvan-e a bizalom az internetes kártyahasználat iránt? Ha további érdekességek is érdekelnének a konferencián elhangzottakról, számtalan helyen olvashattok róla. Például itt, vagy itt. Illetve innen az előadásom teljes egészében letölthető: v304-01gi_ebuisness

Mit gondoltok, hogyan lehetne még jobban felpörgetni a hazai e-kereskedelmet? Írjátok meg véleményeteket, kommentáljátok bátran az olvasottakat!

Kategória: Kirakat, online média, rendezvény, TeszVesz  |  1 hozzászólás

FN Vásárlás

2008. April 22. s.peter

Új szolgáltatással bővült az FN.hu. Az FN Vásárlás árukereséssel, az árak összehasonlításának lehetőségével, praktikus tippekkel, jogi felvilágosítással és ismeretterjesztéssel segít boldogulni a termékek özönében.

FN Vásárlás

Vásárolni egyszerű és hétköznapi tevékenység, mégis a többség nincs tisztában lehetőségeivel és jogaival. Nem közismert, hogy a kisebb-nagyobb beszerzések során milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, milyen eszközökkel élhetünk jogaink védelmében, vagy hová fordulhatunk segítségért. Ahhoz pedig soha nem lehet elég információnk, hogy a legmegfelelőbb terméket a legjobb áron szerezhessük be. Ebben segít mostantól az FN Vásárlás.

Az FN Vásárlás, amely a Kirakat.hu közreműködésével készül, egyszerű keresési feltételek alapján listázza egy-egy termék legjobb vásárlási lehetőségeit. Ezen kívül interaktív, kérdezz-felelek formában nyújt lehetőséget, hogy szakértői véleményt kérjünk egy termékről, vagy szolgáltatásról.

Az FN szolgáltatásainak köre egyébként néhány nap múlva tovább bővül.

Kategória: FN24, Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Előző bejegyzések Következő bejegyzések