Az említett oldalaink segítenek összehozni a felajánlókat és a rászorulókat. Amennyiben bárki szeretne felajánlásokat tenni, adományokat eljuttatni az árvízkárosultaknak, a szerkesztőség e-mail címére írhat. Segítünk összekötni a segélyszervezettel, és továbbítjuk azokat a Vöröskeresztnek.
Amennyiben valaki az árvízi mentőmunkálatokban (homokzsákok pakolása, stb.) is segíteni szeretne, az fn.hu-n folyamatosan frissülő segítségnyújtási lehetőségeket közlünk.
A Magyar Vöröskereszt egyébként továbbra is várja a felajánlásokat a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámán, valamint a minden hálózatból 1749-es segélyvonalon, de küldhető SMS is „ARVIZ”, vagy „ÁRVÍZ” szöveggel.
Néhány nappal Iván Viktória díja után ismét FN.hu-s kolléga kapott rangos elismerést. Második díjat nyert Balla István kollégánk a Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek? című cikkével az Európai Unió újságíróinak szóló pályázatán.
A pályázatra a diszkrimináció problémáját bemutató cikkekkel lehetett nevezni. Az fn.hu Kultúr rovatának munkatársa a roma gyermekek életkörülményeit tárta fel díjnyertes cikkében.
Mozgólépcső, metró, mozi és a koldusok – leginkább ezekre csodálkoztak rá azok a mélyszegénységben élő gyerekek, akik most először jártak a fővárosban. Egy különleges egyetemi kurzus keretében az is megesett, hogy bőrfejűeket fotózott le egy cigány lány.
Nem is tudta, kik azok – írta kollégánk a díjnyertes cikkben, amely egy olyan találkozásról szólt, amely során az iparművészetis egyetemisták a mélyszegénységben élő – köztük cigány – gyerekekkel, és világukkal ismerkedhettek. Emellett pedig a gyerekek a számukra idegen emberekkel és a számukra idegen Budapesttel barátkozhattak.
Viviane Reding alapjogi biztos csütörtöki brüsszeli bejelentése szerint az első díjat egy német újságíró-hallgató, Kathrin Löther nyerte, aki a Süddeutsche Zeitungban megjelent, Mások szeretete című cikkében a fogyatékkal élő emberek közötti szerelmet vizsgálta.
Fogadta a magyar díjazottat Brüsszelben Göncz Kinga volt esélyegyenlőségi miniszter, európai parlamenti képviselő is. Ezt követően az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: “A végletesen kettészakadt magyar társadalomban alig adódik lehetőség a kapcsolatteremtésre a szegénységben élők és a többi társadalmi réteg között. Balla István cikke többet közöl ennek fontosságáról, mint bármely tudományosan megfogalmazott elemzés a társadalmi befogadásról. Az egyetemisták és a roma gyerekek együttléte meghatározó élmény marad mindegyikük számára. Így oldódhatnak az előítéletek”.
Viviane Reding bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság 2010-re is meghirdeti a díjat, amely az idén EU Újságírói Díj – Együtt a diszkrimináció ellen néven fut majd. Az 5000, 3500 és 2000 euró pénzjutalommal is járó díjra a nyomtatott és az online sajtó minden olyan újságírója pályázhat, aki írásaiban a diszkrimináció és a sokszínűség kérdéseivel foglalkozik. Feltétel, hogy a cikkek közzétételének időpontja 2009. szeptember 1. és 2010. szeptember 17. között legyen – utóbbi dátum a jelentkezési határidő is.
A mostani nyertes pályázatokat a 27 EU-tagállamból beküldött több mint 500 cikk közül választották ki. A szervezők mind a három európai nyertest egy tetszés szerinti EU-országban tett tanulmányi úttal is jutalmazzák majd.
Harmadik alkalommal adták át idén az Európai Fiatal Újságíró Díjat. Az összesen ezer pályázat közül kollégánk, az FN.hu újságírójának cikkét találták a legjobbnak.
A díjat Iván Viktória az FN-en megjelent, Európa tranzit című írásáért érdemelte ki. A zsűri egybehangzóan kimagaslónak ítélte a pályaművet, kiemelve a különleges irodalmi stílust, az összefogott szerkesztést és az eredeti témaválasztást.
A beérkező pályázatokat nemzeti szinten bírálták el. A magyarországi zsűri tagjai között volt Baló György újságíró, Balázs-Piri Krisztina, a Sanoma Médiaakadémia vezetője, Liptai Lívia, az ELLE főszerkesztője, Tüske Ferenc, a Radiocafé szerkesztő-műsorvezetője és Moskovits Ákos, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtófőnöke.
Tavaly október és idén február között Európa 36 országából a 17 és 35 év közötti újságírók számos pályázattal neveztek a díjra. A verseny lehetőséget adott az online, a nyomtatott és rádiós újságírók számára, hogy elmondják véleményüket Európa jövőjéről és megmutassák tehetségüket.
Az Európai Fiatal Újságíró Díj nyertesei 2010 májusában Isztambulba, Európa egyik Kulturális Fővárosába tehetnek látogatást. A kirándulás végén egy konferenciára kerül sor, ahol nemzetközi szakértőkkel, politikusokkal és újságírókkal oszthatják meg véleményüket az EU bővítésének kérdéseiről, az európai kultúráról és identitásról.
Kimagasló eredményeket ért el a napokban több, a Sanoma Budapest Újmédia-divízió portfóliójába tartozó site.
Vasárnap (az országgyűlési választások első fordulójának napján) több mint 282 ezer látogatót vonzott az FN.hu. Ez a szám önmagában is jó érzéssel tölt el mindannyiunkat, de van ennél vonzóbb eleme is: a többi hírportállal összehasonlítva az előző naphoz képest kiugróan mi produkáltuk a legnagyobb változást, szombathoz képest 88 százalékkal (!) nőtt az egyedi felhasználók száma. Pedig a szombat sem volt alacsony látogatottságú: a lengyel államfő és kísérete tragédiáját, annak következményeit, a reakciókat sikerült olyan széles körűen bemutatnunk, hogy azt több mint 190 ezren nézték meg az fn.hu-n. (Szombaton ekkora látogatottságot még nem produkált az fn.hu. És ehhez képest növekedtünk vasárnap 88 százalékot!)
Kimagasló rekord született a másfél hónapja indultHír24 portálunkon is. A Medián Webaudit mérőrendszere szerint vasárnap 215.198 egyedi látogató járt az új oldalunkon, ahol munkatársaink élő tudósítást, saját fotókat és beszámolókat adtak a választási helyszínekről.
És végül még egy rekord az eOldal.hu háza tájáról: a saját weboldalak ingyenes létrehozására és tárolására szolgáló szolgáltatásunk április 6-án 80.784 egyedi látogatót vonzott és mellé 522.532 PI-t produkált. A rekordot a felhasználók által létrehozott tartalmak iránti egyenletes érdeklődés növekedése okozza.
UPDATE: Az imént jelezte kollégánk, Pásztor László (a StoryOnline főszerkesztője), hogy náluk is rekord született nemrégiben. Április 6-án a site 344 ezres csúcsot ért el.
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy az FN.HU tegnap látogatottsági rekordot döntött! Nem is akárhogyan!
Hétfőn 249.695 egyedi látogató kereste meg az FN.hu-t! (Eddigi rekordunk 218.834 látogató volt). Valósággal taroltak a mai BKV sztrájkkal, az idén bevezetett vagyonadóval és a luxusadóval kapcsolatos írásaink.
Talán néhányan már ki is próbáltátok az FN.huiPhone-os kliensprogramját, amely néhány óra alatt a legnépszerűbb híralkalmazás lett a magyarországi iPhone és iPod Touch tulajdonosok körében.
Az Apple termékek világméretű hipermarketében jelenleg több mint 100 ezer alkalmazás érhető el. Nemrég óta az iPhone telefonokra és iPod Touch eszközökre készített FN.hu program is letölthető innen.
A mobilmédia üzletág az FN.hu szerkesztőségével szorosan együtt dolgozva, olyan egyedi, az Apple online áruházából, az AppStore-ból letölthető mobilalkalmazást fejlesztett, amely a magyar piacon az első hírszolgáltató alkalmazás és segítségével egy gombnyomásra érhetők el a legfrissebb hírtartalmak az Apple közkedvelt készülékein.
A szoftver elsősorban olyan mobil felhasználóknak optimális, akiknek nem mindig áll rendelkezésükre a „nagy” internet, de rendelkeznek egy olyan fejlett eszközzel mint az Apple iPhone-ja vagy az iPod Touch, és egy gombnyomással szeretnék átlátni Magyarország és a külföld friss híreit, szeretnék tudni, hogy milyen időjárás várható és melyek a friss sporteredmények, vagy hogy hogyan alakulnak a tőzsdei árfolyamok.
A program letöltését követően a telefonon megjelenik az FN.hu ikon. Ezt megérintve egy mozdulattal érhetők el a legfrissebb tartalmak. A programban egyszerűen áttekinthetőek a bel- és külpolitikai, gazdasági és sportesemények, valamint a kultúra, a technika és a tudomány aktualitásai.
A hírek mellett a felhasználók egy gombnyomással pozícionálhatják tartózkodási helyüket, majd megkapják az ehhez a földrajzi koordinátához tartozó időjárás-előrejelzést. Az előrejelzés órára bontva vagy akár a következő 7 napra előretekintve is elérhető. A gazdasági hírek mellé is társul külön szolgáltatás. Grafikonok segítségével napi, heti és havi nézetben követhető a BUX, a budapesti tőzsde értékpapírjainak árfolyamai, illetve elérhetőek a legfontosabb valuták aktuális árfolyam-információi is.
Átütő siker
Örömmel tapasztaljuk, hogy a programunknak nagyon nagy sikere van a hazai iPhone közösségben, hisz a december 3-i megjelenését követően azonnal a legnépszerűbb magyar alkalmazás lett. (Ráadásul a megjelenés első hetében máris 55 pozitív értékelés érkezett, amiből 46-an a lehető legmagasabb értéket adták. Ez kimagaslónak számít.)
Úgy gondoljuk, a program megjelenésével a digitális publikálás terén egy újabb fontos lépést tettünk meg, hisz az FN.hu program megjelenésével még egyszerűbbé vált az elektronikus eszközökön való olvasás.
Nagy kérdés azonban a jövő. Úgy vélem, az előttünk álló pár esztendő az üzleti modellek csatáját hozza, amikor egymás mellett élhetnek a mobilszféra területén a hirdetéseket befogadó, ingyenes „kisablakok” és a díjat szedő, ám reklámmentes, fizetős alkalmazások – de ezek bizonyos kombinációi is működnek majd. Ami bizonyos, hogy a felhasználók „ingyen ebédre” nem nagyon számíthatnak mobil területen. A digitális publikálást is meg kell fizetni, hiszen egyelőre egy kényelmi, prémiumszolgáltatásról van szó amelynek az előállítása sok szakember összehangolt munkáját követeli meg.
Nagy öröm, hogy a másik iPhone alkalmazásunk, a Mozi24 moziműsor is ekkora népszerűségnek örvend. Ez a jelenleg még szintén ingyenesen letölthető programunk nagyon megmozgatta az iPhone-os közösséget. Hazai viszonylatban hatalmas siker. A program népszerűségére utal, hogy 240-nál is több értékelést kapott szeptember óta, ami szintén kiemelkedő eredmény.
Nemrég egyébként a Mozi24 programnak már az új, 1.1-es verziója is megjelent, amiben már kedvenc mozikat is kijelölhetünk, térkép segíti a mozi megtalálását, és kifinomultabb lett a filmkereső.
Balla István, az FN.hu rovatvezetője nyerte a “Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.” információs kampány újságírói fődíját a Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek? című cikkért.
Az Európai Bizottság pályázatára Magyarországról összesen harmincnyolc írás érkezett, huszonnégy a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos fődíj kategóriájában, tizennégy pedig a különdíj-kategóriában, amelynek témája idén a diszkrimináció és a szegénység közötti kapcsolat volt.
A pályázatra olyan, a nyomtatott sajtóban vagy online médiánál dolgozó újságírók pályázhattak, akik írásaikkal igyekeznek felhívni a társadalom figyelmét a sokszínűség előnyeire, valamint arra, hogy milyen jogok illetik meg azokat az embereket, akiket valamilyen hátrányos megkülönböztetés ért.
Európa-szerte a pályázatra a huszonhét tagállamból több mint ötszáz újságíró nevezett be. Minden tagállamban a civil társadalom képviselőiből, antidiszkriminációs kérdésekben járatos szakemberekből és újságírókból álló szakértői zsűri ült össze és választotta ki a nemzeti díjazottakat, akik tovább versenyeznek az európai szintű döntőben, amelynek nyerteseit novemberben választják ki.
A zsűri a fődíjat Balla Istvánnak, a FN.hu rovatvezetőjének ítélte, míg a különdíj nyertese Scipiades Erzsébet, a Népszava újságírója lett “Zárjuk be, öljük meg? – Egy fehér ember feljegyzései Kelet-Közép-Európában” című cikkével, amely a sajókazai roma emberek életét, nehézségeit mutatja be.
“Az Európai Bizottság által meghirdetett Újságírói Díj kiváló lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet egy mindenkit érintő problémára, a hátrányos megkülönböztetésre, valamint hogy bemutassuk a témával kapcsolatos európai uniós álláspontot” – mondta György Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.
Az idei évben az Újságírói Díj zsűrijében egyaránt részt vettek újságíró szakemberek, valamint a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozó szakértők. A zsűri tagjai voltak: Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke; Szöllősiné Földesi Erzsébet, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének elnökségi tagja; Takács Judit szociológus kutató, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa; Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója; Szerbhorváth György újságíró és Moskovits Ákos, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtófőnöke.
Az FN.hu és a DigiSport közös szervezésében szerda este igazi meccshangulat és ajándékok várják az érdeklődőket a Dürer-kertben, a Debrecen negyedik Bajnokok Ligája meccsén.
A két hete háromszor is megzördült a vendég Fiorentina hálója a Puskás Stadionban, de végül harmadszorra is vesztesen hagyta el a pályát a Loki. Nem akármilyen izgalmakat ígér a szerda esti visszavágó, amelyen a magyar bajnok megszerezheti első pontjait a Bajnokok Ligájában.
Szurkoljunk szerda este együtt a Dürer Kertben (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.), ahol az FN.hu és a mérkőzést közvetítő DigiSport szervezésében kivetítőkön nézhetitek a mérkőzést. A belépés ingyenes, ajtónyitás este nyolctól – némi szerencsével Te sem fogsz üres kézzel távozni.
Rendkívüli mértékben növekedett az Újmédia-divízió portfóliójába tartozó internetes és mobiloldalak látogatottsága az elmúlt időszakban. Néhány termékünk egyedi látogatói száma augusztusról szeptemberre három számjegyű növekedést produkált, de jócskán akad kétszámjegyű növekedésre is példa. A lendület októberben is tart.
Egyre jobban teljesítenek a Sanoma online brandjei, köszönhetően az oldalak önmagában is jó teljesítményének, a szerkesztőségek, a marketingesek, a technikai munkatársak, a lapigazgatók közös munkájának, valamint az egyes site-ok növekedésének a portfólió többi tagjára gyakorolt pozitív szinergiahatásnak (például a Startlap megújulásának köszönhetően az egyes oldalakra történő átkattintások növekedésének).
A Medián Webaudit mérőrendszere szerint például a Technet/PDAMánia technológiai brandek az augusztusban produkált közel 20 ezres napi átlagos egyedi látogatottságot nem hogy megduplázták, de még ezt is túlteljesítve, 106 százalékot növekedtek az ősz első hónapjára, amikor a napi átlagos egyedi látogatók száma már meghaladta a 41 ezret.
Három számjegyű növekedéssel kezdte a hónapot a Cosmo.hu is, amely átlagosan már több mint 49 ezer ember figyelmét keltette fel, szemben a megelőző hónap valamivel 24 ezer feletti hasonló adatával. Ha nem is három számjegyű, de ahhoz nagyon közeli, szintén káprázatos eredményt mondhatnak maguknak a mobiltelefonon olvasható site-jaink is: 96 százalékos növekedéssel az augusztusi átlag 9544 után már közel 19 ezer telefontulajdonos nyitotta meg valamelyik mobilra optimalizált Sanoma-oldalunkat szeptemberben. 75 százalékkal nőtt meg a WellnessCafe látogatottsága (az augusztusi 14 592-ról 25 594-re), míg 42 százalékkal (102 091-ről 144 483-ra) a StoryOnline női portálunké. Az őszi szezon kezdetén álláskereső portálunk népszerűsége is tovább nőtt, 28 százalékos növekedést felmutatva látogatóinak száma 45 980-ról 58 699-re. Százalékban ehhez nagyon közeli, 26 százalékos a HotDog ifjúsági portálunk látogatottságának (augusztus: 100 659, szeptember: 126 813) és a FigyelőNet hírportál (augusztus: 118 615, szeptember: 149 644) ugyancsak 26 százalékos növekedése is.
De a portfólióból kiemelendő még a Nők Lapja C@fe 23 százalékos (augusztus: 175 259, szeptember: 216 430), a Startapró 22 százalékos (augusztus: 13 955, szeptember: 17 059), a Vezess.hu autós oldalunk 14 százalékos (48 964 után 56 016), a Citromail levelezőrendszer 10 százalékos (augusztus: 336 367, szeptember: 369 639), valamint a Startlap 9 százalékos (augusztus: 1 006 119, szeptember: 1 098 702) növekedése is. A portfóliónkba tartozó Kirakat-Olcsóbbat közel megháromszorozta kattintásainak számát a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
Az október is hasonló lendülettel kezdődött, néhány rekord a hónap elejéről:, Nők Lapja C@fe – 298 282, Cosmo – 85 350, WellnessCafe – 49 844, FigyelőNet 213 936 napi egyedi látogató.
A rekordokkal végződő nyár után új látogatottsági csúcsokkal indult az ősz is! Az őszi rekordhullámok sora szeptember 10-én a Technet.hu-val kezdődött. Ezen a napon közel 67 ezer látogató nyitotta meg technológiai site-unkat.
85 ezer egyedi látogatóval kimagaslót produkált kedden (15-én) a Cosmopolitan.hu is. Egyébként a napi látogatottsági adatokat áttekintve az elmúlt időszakban a Cosmopolitan Online nőtt a legjobban a portfóliónkon belül, mintegy 200 százalékos növekedést produkálva. Szóval nem pusztán ad-hoc eredményről van szó. Ahogy egyébként szépen növekszik az FN.hu is. Csütörtökön (szeptember 17-én) több mint 213 ezer embert vonzott a hírportál kínálata. Bár az eredmény kiemelkedő, az FN látogatottsága tartósan is magas! Múlt héten hétköznap például a site átlagosan napi 170 ezres látogatottságot ért el.