Válságtudósítók

2009. March 25. Webmaster

Nagy sikere van az FN Tudósító oldalunk kezdeményezésének, amelynek célja, hogy minél többen töltsenek fel tudósítást, fotót, videót a válság témaköréhez kapcsolódóan. Azok, akik válság címkével töltenek fel valamilyen anyagot, értékes nyereményeket kaphatnak, így talán nem véletlen, hogy máris több mint 20 ezren látogatták meg a játék oldalát egy hét alatt. Emellett az akció kezdete óta eltelt néhány nap alatt máris számtalan vélemény, fotó, tudósítás érkezett. Az FN Tudósítón megtudhatjátok, mit éreznek és mit látnak a válsággal kapcsolatban a látogatók – a panaszos és az optimista vélemények váltakoznak.

Kategória: FN24, FN24 Tudósító, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Az olvasók viharos rekordja

2008. July 16. s.peter

Rekordszámú, 13 ezer 937 egyedi látogató nézte meg az FN Tudósítón 14-én (hétfőn) az olvasók által a viharról, viharkárokról készült fotókat, beszámolókat!

Köszönet az olvasóknak, akik egyben szerkesztői is az oldalnak!

Az FN Tudósító tavaly október óta teszi lehetővé minden internetező számára, hogy – a maga módján – tudósítóvá váljon. A site-on szöveget, képeket és videót is feltölthetnek azok, akiket eddig olvasónak hívtak. Az FN Tudósító az első olyan magyarországi szolgáltatás, amely egy hírújsághoz kapcsolódóan, intézményes keretek között az olvasókat is bevonja az eddig szigorú keretek között zajló tartalomgyártási folyamatba. Emellett a passzív szemlélők számára értékelési, véleményezési (kommentezési), a szalonképtelen véleményekkel nem szimpatizálóknak jelentési lehetőséget ad.

Kategória: FN24, FN24 Tudósító  |  Nincsenek hozzászólások

Foci EB 2008

2008. May 13. sz.krisztian

Még 25 nap, és kezdődik a foci EB! Mi pedig ebből az alkalomból elindítottuk az FN.hu tematikus mellékletét.

Talán már megszoktátok, hogy az FN.hu a jelentős alkalmakra – például országgyűlési választások, 1956. évfordulója, kiemelt sportesemények stb. – különleges tematikus oldalakkal készül, hogy a tájékozódást részletes információkkal, érdekességekben bővelkedő online adatbázissal, valamint multimédiás tartalmakkal tegye könnyebbé és élvezetesebbé. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára készült melléklet például részletesen bemutatta a forradalom fővárosi és vidéki történéseit, és beszámolt az emlékév eseményeiről, vagy a választások alkalmából készült Voks2006.hu site a rendszerváltás utáni hazai választásokat és politikai életet rengeteg interaktív funkció segítségével tette kereshetővé. Közkedvelt tájékozódási hely volt a 2006-os németországi futball világbajnokság idején készült fociVB mellékletünk is, amelynek koncepcióját némiképp továbbfejlesztve, az idei foci EB-re készülve nemrég beindítottuk a fociEB site-unkat is.

A honlapon az érdeklődők tájékozódhatnak a helyszínekről, a csapatokról és részletes beszámolókat találnak a meccsekről. A multimédiás site-on már most rengeteg képanyag, valamint részletesfn focieb 2008 háttérinformáció található a résztvevő országokról, a stadionokról és régi fociEB-k kapcsán is bőven találni érdekességeket az EB-történelem menüpont alatt. Szóval a honlap látogatói az EB kezdetére minden fontos dologgal képbe kerülhetnek az FN segítségével.

A másik érdekesség, hogy több játékkal (nyereményjátékkal is) várjuk majd a látogatókat. Lesz például tippjáték és csocsó is. Ezekről bővebben később…

Ezenkívül ne feledkezzünk meg a kapcsolódó közösségi tartalmakról sem! A bemondóban különböző focis témák kapcsán szavazni lehet, illetve a civilek szerkesztette FN Tudósítóra is várjuk a látogatók fotóit, beszámolóit! No és ha már foci, ajánljuk a kapcsolódó témájú Fociblogot is, ahol egy szurkoló szemszögéből követhetjük a hazai és a nemzetközi labdarúgás történéseit.

Kategória: FN24, FN24 Tudósító, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Túl a megújuláson – jön a mobilos verzió is!

2008. January 21. sz.krisztian

FigyelőNetAhogy a múlt héten előzetesen már olvashattatok róla, ettől a héttől új külsővel várja a látogatókat az immáron közel 8 éves FigyelőNet. A megújulás ma reggel sikeresen meg is történt, jelenleg a felhasználóktól érkezett visszajelzések alapján néhány hiba kijavítása zajlik.

A mostani megújulás után a site a legújabb webes trendeket követi letisztult oldalszerkezetével, minimális dizájnjával és korszerű szolgáltatásaival. Mielőtt az új oldallal találkozhattatok volna, a FigyelőNet csapata külső tanácsadókkal karöltve dolgozott az ergonómia és a megfelelő szolgáltatások összeállításán. Talán az egyik legfőbb újítás, hogy a site az elvárásoknak megfelelően oldalirányban megnyúlt, azaz azt 1024 pixel felbontású képernyőkre optimalizáltuk. Így egy képernyőnyi helyen több tartalmat, információt és szolgáltatást tudunk elérhetővé tenni. Emellett változott az egyik fő navigációs eszköz, a menüsor is. Ez ugyanis annyi elemből állt az előző változaton, hogy bár funkciója a navigáció könnyítése és a tájékozódás volna, mára igazából inkább túlnőtt saját feladatán. Néhány új szolgáltatás bevezetésével (például belépési lehetőség a webmailes hozzáférésekhez) erősítjük az oldal portál jellegét is. (Erről bővebben itt olvashattok.)

Az sem mellékes, hogy nem sokára mobiltelefonról is elérhetitek a hírsite-unkat, illetve megjelennek olyan widgetek is, amelyek ugyancsak a felhasználók kényelmét szolgálják. A FigyelőNet átalakításakor ugyanis az egyik fontos szempont az volt, hogy minden platform számára tökéletes hírportál legyen, amelynek tartalmait a látogatók böngészőben, mobilról, ingyenesen letölthető widgeteken keresztül vagy akár kinyomtatva is kényelmesen fogyaszthatják.

A FigyelőNet az olvasókkal való viszonyában is egyedi: látogatói nemcsak befogadói az információknak, de sokszor forrásai is. Tudásukat, élményeiket számos felületen keresztül oszthatják meg egymással. Ilyenek például a Bemondó szavazási és kommentálási lehetőségei, vagy a Tudósító, ahova bárki saját cikkeit, fotóit, videóit és hanganyagait töltheti fel. Aki pedig különösen szorgalmas, meghívást kaphat valamelyik FN Blog szerkesztésére is.

A számos újítás mellett természetesen az eddigi 11 népszerű szolgáltatásunk – például a bér- és hitelkalkulátorok, a nyelvlabor és törvénytár, a tőzsde- és devizaárfolyamok – is elérhetők.

Hogy tetszik az új FigyelőNet? Most is hozzászólhattok a bejegyzésünkhöz…

Kategória: FN24, FN24 Tudósító  |  Nincsenek hozzászólások

FN Tudósító – videó!

2007. October 20. sz.krisztian

http://www.fntudosito.hu

Kategória: FN24, FN24 Tudósító, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

Van egy híred, fotód, videód? Légy az FN tudósítója!

2007. October 16. sz.krisztian

Te is lehetsz tudósító! FN SzemtanúA FigyelőNet ugyanis mostantól lehetővé teszi minden internetező számára, hogy – a maga módján – tudósítóvá váljon. Az FN Tudósítójában szöveget, képeket és videót is feltölthetnek azok, akiket eddig olvasónak hívtak. Tüntetés, sportesemény, koncert, viharkárok, bűnügy? Vagy csak szépek az őszi színek, ahogy felkel a nap az Országház mögött? Mindenre kíváncsiak vagyunk! A legjobb művek az FN.hu címlapján is helyet kapnak.

Az FN Tudósító az első olyan magyarországi szolgáltatás, amely egy hírújsághoz kapcsolódóan, intézményes keretek között az olvasókat is bevonja az eddig szigorú keretek között zajló tartalomgyártási folyamatba. Emellett a passzív szemlélők számára értékelési, véleményezési (kommentezési), a szalonképtelen véleményekkel nem szimpatizálóknak jelentési lehetőséget ad.

Az FN Tudósító indítását a jó példák mellett az olvasói igények hívták életre. Sokuk ugyanis, akik például az árvíz, a Szabadság téri tévészékház ostroma, a tűzijáték, a tüntetés, vagy egy látványos sportesemény szemtanúi voltak, időnként elárasztották a szerkesztőségünket fotókkal, videókkal, írásos beszámolókkal.

Az FN Tudósító most ennek a közlésvágynak ad helyet. Egyszerű, könnyen használható felületen, regisztráció után bárki közölheti fotóit, videóit, írásait, vagy ezek kombinációit. Sőt ha valaki MMS-képes mobillal rendelkezik, és előzetesen regisztrál, telefonon is elküldheti a megörökített eseményt.

Nézd meg az első beérkező olvasói tartalmakat, szólj ismerőseidnek, barátainak a lehetőségről, töltsd fel saját híreidet, képeidet, videóidat! És persze megírhatod véleményedet az új kezdeményezésünkről itt a blogban.

Kategória: FN24, FN24 Tudósító, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások