Regionális vezető lett Gerentsér Imre

2010. May 5. Webmaster

Hétfőtől Gerentsér Imre a magyar és a cseh Sanoma digitális igazgatójaként folytatja pályafutását.

Az Újmédia-divízió irányítója magyarországi feladatainak megtartása mellett az új cseh digitális szervezet kialakításában is vezető szerepet tölt majd be. Kiemelt feladata lesz új termékek indítása.

Az új struktúra lehetőséget biztosít majd a magyar és cseh Sanoma-vállalatok közötti magasabb szintű együttműködésre.

gerentserimre– A cseh internetes piac viszonylag fejlett, sok a nemzetközileg is érdekes fejlesztésük. Több alkalommal volt már köztünk együttműködés, most ezt fonjuk szorosabbra. A hazai portfóliónkban nagyon sikeres eOldal például eredetileg a cseh kollégák koncepciója, náluk eStranky.cz néven működik a szolgáltatás. A Sanoma Budapest vezető internetes tartalomszolgáltatóként komoly szakmai tapasztalatokkal tudja segíteni a cseh digitális szervezetet – nyilatkozta kinevezésekor Gerentsér Imre.

Gerentsér Imre 2004 óta vezeti a Sanoma Budapest újmédia-divízióját, felügyeli a médiavállalat digitális stratégáját, irányítja az internetes fejlesztéseket és a mobilmédia-üzletágat.

Kategória: Általános, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Megjegyzés: A hozzászólásokat moderátor ellenőrzi, amely eltarthat egy ideig. Kérjük ne küldd újra a hozzászólásodat.