Már közel 2 millió magyar hölgy a hálón – microsite a női internetezőkről
2007. November 15.
sz.krisztian
Egy júliusi blogbejegyzésünkben már előzetesen utaltunk rá, azóta pedig már meg is valósítottuk: microsite-ot indítottunk a női internetezőkről. Egyes bloggerek erről néhány helyen már említést is tettek (lásd például az Email marketing blogot valamint a Terepnapló blogot) és néhány szaklapban is megjelent az új oldal elindításának híre (például a Kreatív Online-on*), itt a blogban viszont még nem hívtuk fel a figyelmet a www.internetezonok.hu oldalunkra, amely azonban fontos szerepet hivatott betölteni. A weblapon ugyanis különböző kutatási adatokon alapuló látványos grafikonok segítségével mutatunk rá, hogy egyre inkább érdemes odafigyelni a női internetezőkre, akikből világméretű tend, hogy napról napra több van, ráadásul több olyan tulajdonsággal is rendelkeznek, ami a reklám- és médiaügynökségek számára különösen vonzóvá teheti az internetező nők megszólítását.
A női internetezőkről szóló microsite tanulmányozásával ti is meggyőződhettek róla, hogy mostanra megdőlni látszanak azok a kutatók által sokáig hangoztatott sztereotípiák, hogy az internetezők legfontosabb és legerősebb célcsoportjába a fiatal férfiak tartoznak. Tudtad-e például, hogy már közel 2 millió magyar hölgy használja a világhálót? Vagy azt gondoltad-e, hogy az internetező nők nagyon tudatosan vásárolnak? Több mint 90 százalékuk keresett már vásárlás előtt információk az interneten, ráadásul 45 százalékuk vásárolt is már online!
A női internetezők nem csak kiemelkedően értékes célcsoport, de a nemzetközi adatsorokat böngészve az is elmondható, hogy a hölgyek egyre többen is vannak a világhálón, olyannyira, hogy számuk egyes nyugati országokban, köztük az Egyesült Államokban már túl is lépte a férfiakét. Több tanulmány is egybehangzóan állítja, Európában is hasonló trend érvényesül. Sőt egyes adatok alapján már Magyarországon is csak nagyon kevés idő kell, és hamarosan átbillen a mérleg, azaz több lesz a magyar nő a világhálón, mint a magyar férfi. (Sőt bizonyos korcsoportokban már most is több!) Erre a jelenségre egyébként jó, ha nem csak a reklámszakemberek, de az online médiatulajdonosok is odafigyelnek, hiszen a jövőben sok olyan új tartalomszolgáltatásra lehet számítani, amelyek elsődleges célcsoportja a hölgyek. Gondoljunk csak a néhány napja megújult Cosmopolitan.hu site-unkra, vagy az idei évben indult StoryOnline-ra…
* A hivatkozott weboldalon a szaklap cikkét teljes terjedelmében csak előfizetők érhetik el.
Kategória: Általános, Cosmopolitan.hu, Nők Lapja Cafe, online média, StoryOnline, WellnessCafe  | 
Nincsenek hozzászólások