Ilyen lesz az új Startlap éjféltől

2011. September 29. gergely.nagy

A Sanoma Újmédia Blog látogatói elsők között nézhetik meg a megjelenésében és felépítésében is ma éjjel megújuló Startlapot, Magyarország legnépszerűbb nyitóoldalát. A megújításon 1 éve dolgozik a Sanoma Media Budapest szakembergárdája. A dizájnváltás csak egy az átalakulás legfontosabb elemei közül, a portál megújítása ezzel nem ér véget.

A három legfontosabb szempont, ami a Startlap megújítását vezérelte: modernebb legyen, mint amit a felhasználók a korábbi Startlaptól megszoktak, a híreket látványosabban, mozgalmasabban tálalja, és jelenjenek meg rajta a közösségi jegyek, amelyeket a felhasználók leginkább keresnek ma a weben és a Startlapon.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdtük meg a Startlap megújításának előkészületeit. Most, szeptember 29-én értünk el a legfontosabb ponthoz, a dizájnváltáshoz, azonban az elmúlt egy év sem volt eseménytelen. A Startlap jelenlegi és korábbi felhasználói a kutatások során az oldal színét „jellegzetes Startlap-kékként” azonosították, ezért ezen semmiképpen sem akartunk változtatni. A logót viszont modernizáltuk, amivel már a kommunikáció során is ki tudjuk fejezni a Startlap megújulását.

A logó megújulása korszakváltást jelent a Startlapnál. A portál 12 éves történelmében egyszer történt logóváltás, még 2004-ben.

A Startlap alapkoncepciója nem változik: szerepe a jövőben is az, hogy a hírekből és a webes linkekből a legjobbakat kínálja. Mindezt szem előtt tartva viszont lényeges formai és tartalmi változásokkal találkoznak a felhasználók, 2011. szeptember 29-től:

A felhasználói kutatások alapján a legnépszerűbb blokk az Aktuális, ezért kapta a legnagyobb figyelmet ennek az átalakítása. De ugyanígy megújulnak a Startlap rovatai is, amelyek a portál nyitóoldalán kiemelt felületet kapnak.

A Közösségi ablak egy új szolgáltatás a Startlaptól. Ennek segítségével a felhasználók közvetlenül a Startlapon követhetik nyomon Facebook-üzenőfaluk történéseit, de ugyanitt láthatóak a Gmail vagy CitroMail levelek is.

Emellett a Startlap saját közösségi szolgáltatást is indított, Startlap Kérdezz-Felelek néven. Itt a felhasználók kérdésire a közösség és a Lap.hu szakértőgárda adja meg a választ: http://kerdezzfelelek.startlap.hu

Újdonság továbbá a Startlapon az Időjárás és a Horoszkóp dobozok testreszabhatósága. Ezeken a felületeken a felhasználók közvetlenül az őket érdeklő témákhoz juthatnak el.

A felhasználói felületek mellett a hirdetők igényeinek kiszolgálásában is fejlődik a Startlap. A portál a magyar weben nem látott hirdetési felületeket vezet be.

A Startlap az elmúlt hónapokban a társadalom számos más területén is támogatta a megújulást. Civil szervezeteknek hirdetett jelentős támogatással járó pályázatot azok megújulását elősegítve, valamint Budapest több közterületének átváltozását is finanszírozta.

Hogy tetszik az új, a publikum számára éjféltől elérhető Startlap?
(A fenti kép felnagyítható – klikk, hogy lássátok, milyen lesz.)

Kategória: Startlap, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Megnyílt a Virtuális Állásbörze

2011. September 27. Webmaster

Rekordszámú, 45 kiállító, éjjel-nappali nyitva tartás, karrier-tanácsadások, élő beszélgetési lehetőség a munkaadókkal és közel 1500 állásajánlat várja mától a látogatókat a Profession.hu Virtuális Állásbörzéjén egészen szeptember 29-ig.

Tavasszal százezer látogatót vonzott a rendezvény, az őszi börzére is legalább ennyit várnak a szervezők. Újdonsággal is készült a Profession.hu: szakértők válaszolnak a látogatók kérdéseire, tehát már nemcsak az állást kínáló munkaadók képviselőivel, hanem az állásportál karrier-tanácsadójával is chatelhetnek az érdeklődők. A ma megnyílt börzén 22 kiállító és közel 250 állásajánlat várja az IT szektorban dolgozókat is.

A virtuális börze sajátossága, hogy a hagyományos és az online börzék legjobb tulajdonságait ötvözi: az internet adta lehetőségeket maximálisan kihasználja a toborzáshoz és az álláskereséshez – így a munkatársakat kereső cégek és az álláskeresők egy teljesen új megközelítésben találkozhatnak egymással.

„A valóságban zajló állásbörzével azonos az élmény, ám jóval hatékonyabb a működése. A grafikát úgy alkották meg, hogy a felhasználók ugyanúgy sétálhatnak a standok között, mint egy hagyományos börzén. Ha egérrel rákattintanak egy-egy kiállítóra, akkor láthatják többek között az ajánlataikat, a cég bemutatkozását, chatelhetnek a cég hr-esével” – mondta Martis István, a Profession.hu értékesítési vezetője.

Egyébként a börzére látogatók között egy X-box Kinectet és 3 okostelefont és az IT szektorból érkezők között egy ESNA Netacadémia tanfolyamot is kisorsolunk.

A börze kiemelt támogatója, a Telenor Magyarország Zrt. mellett, többek között megtekinthetjük a Nokia, a GE, a Budapest Bank, a Graphisoft, a P&G, a Knorr-Bremse és a HRC Group standjait is.

A Profession.hu Virtuális Állásbörze itt érhető el: http://borze.profession.hu/


Kategória: Profession.hu, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Sanoma Médiaakadémia a Facebookon

2011. September 25. Webmaster

Médiaiskolánk már az ismert közösségi portálon is elérhető. Nemcsak jövőbeni vagy végzett hallgatóinknak ajánljuk az oldalt, hanem azoknak is, akik kíváncsiak az iskola körüli történésekre, korábbi hallgatóink eredményeire és a médiavilág aktuális eseményeinek értékelésére, feldolgozására iskolánk szakembereinek és a rajongók véleményeinek alapján.

Egyelőre még a toborzás időszakát éljük, és nagyon szép eredménynek tartjuk, hogy rövid időn belül közel 350-en csatlakoztak az érdeklődőkhöz. Az oldalon természetesen szeretnénk népszerűsíteni ősszel induló képzéseinket is, de a színes hírek és interaktív témák, játékok mindenkinek izgalmasak lehetnek, akiket érdekel a média világa, és nem utolsósorban az újgenerációs újságírók képzésének körülményei.

A Sanoma Médiaakadémia Facebook oldala: http://www.facebook.com/sanomamediaakademia

Kategória: Általános  |  Nincsenek hozzászólások

Új rekord született a Babaszobán

2011. September 21. rita.beres

Új rekordot állított fel hétfőn az áprilisban megújult babaszoba.hu portálunk. Szeptember 19-én 36 ezer 775 egyedi látogató, összesen 156 ezer 893 oldalletöltést generált az oldalon a Medián Webaudit mérőrendszerének adatai alapján.

A rekord többek között két kiemelkedő népszerűségű cikkünknek volt köszönhető:

Megcsászározta magát a többgyerekes anya (egészséges baba született, és mindketten jól vannak! :-) )

Valamint annak, hogy megkérdeztük: Te tudsz 131 forintból egész napra főzni? (néhányan tudnak…)

Babaszobánk továbbra is a leglátogatottabb hazai baba-mama portál, és nálunk található a magyar kismamák legnagyobb online közössége!

Kategória: Házipatika.com  |  Nincsenek hozzászólások

Ingyenes lett a megújult Startapró

2011. September 20. Webmaster

Teljes szerkezeti, arculati és funkciókat is érintő megújuláson esett át a Startapró, a hazai apróhirdetési piac egyik legpatinásabb szereplője. Ennek keretében egy új, intelligens ajánlórendszerrel bővült az oldal, és a hirdetésfeladás is ingyenessé vált minden kategóriában ez év szeptemberétől.

Az intelligens ajánlórendszer segítségével személyre szabott ajánlatokat kapnak a felhasználók. Az egyedi igényeket igyekszik kiszolgálni a licitálás funkció is: ha sokalljuk az árat, egyetlen kattintással alacsonyabb ajánlatot tehetünk. De ugyanez érvényes a hirdetések közötti keresgélésre is, amelyet immár megoszthatunk, eltárolhatunk, és visszakereshetünk egyetlen kattintással. A keresés régió, kategória, vagy kulcsszó alapján is megoldható, amelyet a felhasználók a számukra lényeges terméktulajdonságok alapján tovább szűkíthetnek.

Az ingyenessé vált hirdetésfeladás három egyszerű lépésre szűkült: legyen szó egy vasalóról, vagy akár egy családi ház hirdetéséről. Az oldalon ezzel együtt megszűnt a kreditrendszer, azaz kiemelések vásárlásakor elég utólag fizetni a kiválasztott szolgáltatásért.

A Startapró apróhirdetési oldal 2001 decemberében indult el, a Startlap szolgáltatása.

Kategória: Startapró, Startlap, Szolgáltatás  |  Nincsenek hozzászólások

A Startlap közterületeket is megújít

2011. September 16. Webmaster

A Startlap a megújulás elkötelezett támogatójaként most a Nagyvárad tér megújításában járt közben. Felújított színes padok, és eredeti szépségében pompázó Béke szobor látványa fogadja ezentúl a járókelőket.

Startlapos kollégáink a roskadozó padokra új, színes ülőrészt és háttámlát szereltek, a téren 1983-ban emelt Pierre Székely Béke című szobrát pedig magasnyomású vízsugarakkal tisztították meg. A Béke emlékmű így eredeti szépségében látható, graffiti és a több éve lerakódott szennyeződések nélkül. Újra olvashatóvá vált az oldalát díszítő, több nyelven felvésett Béke felirat is.

A Startlap munkatársai remélik, hogy a tér megújulásában minden környékbeli lakos és arra járó örömét leli. Még az orvostanhallgatók is, annak ellenére, hogy mostantól a sikeres szigorlatok után nehezebb lesz megmászniuk a letisztított és így csúszósabbá vált közel 5 méter magas szobrot. Cserébe minden reggel szebb látvány fogadja majd őket.

A Startlap pár napja a Széll Kálmán téren (a volt Moszkva tér) is felújítást végzett, virágágyásokkal, zöld területtel gazdagította a metrómegálló környékét, a megújulás jegyében.

A Startlap Magyarország legnépszerűbb nyitóoldala, napi átlagosan több mint félmillió egyedi felhasználóval (Forrás: Medián Webaudit, 2011). A site népszerűségét, ismertségét és kedveltségét mutatja, hogy 2004 és 2009 között minden évben elnyerte a Superbrands díjat.

Kategória: Startlap  |  Nincsenek hozzászólások

Ismert nevek a megújult 50plusz.hu-n

2011. September 14. rita.beres

A mai naptól egy megújult, felfrissült 50plusz.hu, valamint V. Kulcsár Ildikó, Frank Júlia, Kriston Andrea és Dr. Halmy László várja az ötven év feletti generáció tagjait.

Szerkeszthető lett a főoldal, a korábbinál jóval hangsúlyosabb megjelenést kaptak az új anyagok, és a portál sokkal jobban tud alkalmazkodni az aktualitásokhoz, naponta többször is frissülő tartalommal várja az olvasókat.

Az eddigi szétszórtabb témakörök helyett négy könnyen érthető témát választottunk ki, és ezekbe soroltuk be az összes korábbi tartalmat is.

A négy témakör négy ismert, neves szerzőt is kapott: a Lélek témakör V. Kulcsár Ildikó, a Táplálkozás Frank Júlia, az Egészség prof. dr. Halmy László, a Mozgás rovat pedig Kriston Andrea gondozásában várja a látogatókat. Ők ezen túl heti rendszerességgel publikálnak majd az oldalon.

Az egészséges életmódra fókuszáló 50 éven felülieknek szóló portálunk 2007 ősszén indult (a Házipatika.com Kft. portfóliójában), és mára naponta több mint 10 ezer egyedi látogató olvassa.

Kategória: Házipatika.com  |  Nincsenek hozzászólások

Kövesdi Péter a Hír24 élén

2011. September 13. Webmaster

Szeptember 15-től Kövesdi Pétert, a Független Hírügynökség egykori alapító-főszerkesztőjét nevezte ki a Hír24 főszerkesztőjévé a Sanoma Media Budapest Zrt. Haintz Attila, a site korábbi vezető szerkesztője más feladatokat kap a Hír24 csapatán belül.

Kövesdi Péter feladata lesz a többi között, hogy a 2010 márciusában indított Hír24 portál szerepét tovább erősítse új szolgáltatásokkal és tartalmi elemekkel, továbbá koncentrálja a Sanoma hírtermékinek jelenlétét, és azokat integrált szerkesztőséggel működtesse.

- A Hír24 ma is az egyik leglátogatottabb magyar hírportál. Munkatársaimmal azért fogunk dolgozni, hogy a Hír24 megkerülhetetlen szereplője legyen a hírpiacnak. A Sanoma nyomtatott lapjai és internetes oldalai eddig is hatalmas mennyiségű hírtartalmat állítottak elő. Ezeket szeretném egységes, olvasható, látványos és szórakoztató formában tálalni. Nagyon sok múlik a stábon, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – nyilatkozta kinevezésekor Kövesdi Péter.

A szakember hét éven át alapító főszerkesztője és vezetője volt a Független Hírügynökségnek. Korábban a Sláger Rádiónál dolgozott hírigazgatóként, valamint a TV2 és RTL Klub hírműsoraiban is felelős szerkesztőként. Televíziós pályáját a Magyar Televízió Egyenleg című műsorában kezdte.

A Független Hírügynökség Kövesdi vezetése alatt alternatívája tudott lenni a Magyar Távirati Iroda szolgáltatásának, jól felépített regionális újságíró hálózatával, illetve egyedi értesüléseikkel. A Sanoma a Hír24-ben szeretné kamatoztatni Kövesdi ezen irányú tapasztalatait.

Kategória: hir24.hu  |  Nincsenek hozzászólások

Interneten is együttműködünk az Ursa et Ursus Kiadóval

2011. September 12. Webmaster

Ettől a hónaptól a Sanoma Media Zrt. látja el az Ízek és Érzések gasztronómiai magazin kiadói feladatait, de internetes együttműködés is indul a két kiadóvállalat között.

A Sanoma Media Budapest Zrt. tovább kívánja erősíteni meglevő pozícióit az egészség- és a gasztronómia-szegmensben, ezen belül kiemelt szerepet szán a tudatos táplálkozás mind szélesebb körben történő megismertetésének, terjesztésének, a nyomtatott lapok, valamint az internet piacán egyaránt.

- Egyre többen gondolkodnak előre, és nemcsak akkor kezdenek el foglalkozni az egészségükkel, amikor már betegségtünetekkel küzdenek, hanem felismerik, hogy az életvitelünk, étkezési szokásaink is jelentősen hozzájárulhatnak az egészségünk megtartásához. A felelős gondolkodás elterjedését mi is szeretnénk segíteni, ezért a Sanoma egészség-portfoliójának bővítése mellett döntöttünk, melyhez kiváló partnert találtunk az Ízek és Érzések magazinban és a hozzá tartozó weboldalban – mondta Molnár Zsuzsanna, a Sanoma Media Budapest Zrt. internetes lapigazgatója.

Az Ursa et Ursus Kiadóval megkötött együttműködés részeként az Ízek és Érzések című, tudatos táplálkozással foglalkozó magazint a Sanoma licenszbe vette, és a jövőben ellátja a kiadói teendőket, míg a hirdetésszervezési és szerkesztőségi feladatokat változatlanul az eddigi kiadó végzi. Az Ízek és Érzések magazin 2011-ben még két alkalommal, jövőre pedig a tervek szerint öt alkalommal jelenik meg. Az első lapszám a Sanoma Media Budapest Zrt. kiadásában szeptember közepén jelenik meg.

Az együttműködés további részeként a leglátogatottabb és legismertebb egészségügyi oldalon, a Sanoma-tulajdonú HáziPatika.com portálon elindul egy co-branded Táplálkozás rovat. A rovat tartalmát az Ízek és Érzések szerkesztősége szolgáltatja, emellett az Ursa et Ursus médiaértékesítési feladatokat is ellát.

Kategória: Házipatika.com, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Árbarátok Androidon és iPhone-on is

2011. September 9. Webmaster

Most már telefonnal a kézben sem marad le senki a friss, vagy limitált ajánlatokról, köszönhetően az Árbarátok.hu legfrissebb iPhone és Android alkalmazásainak. Sőt, az okostelefon-tulajdonosok a jövő kuponjait is áttekinthetik, így némi előnyre is szert tudnak tenni a kedvezményes vásárlások feltérképezésében. A megjelenés első napjaiban már kategóriájának legnépszerűbbje lett az Árbarátok alkalmazása.

Az új Árbarátok mobilalkalmazás mindent tud, ami a közösségi vásárlási oldal honlapján tehető: azaz regisztrálhatunk, beléphetünk (akár Facebook jelszavunkkal), vásárolhatunk, nyomon követhetjük a következő ajánlatokat, hírlevelet kérhetünk. Ezen felül – s ez a mobilalkalmazás legnagyobb előnye és egyedisége – a folyamatos értesítéseknek köszönhetően nem maradunk le a friss, vagy limitált ajánlatokról sem.

Az alkalmazás segítségével azonnal meg is oszthatjuk bárkivel a Facebookon, a Twitteren, vagy akár az iWiWen, hogy mit vettünk, illetve, hogy mit ajánlunk.

Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy bármikor átnézhessük a legújabb ajánlatokat, sőt, akár vásárolhatunk is a mobil segítségével. Fontos megemlíteni, hogy immáron bármikor meg tudjuk nézni az 50-90%-al vásárolható kuponokat is, így biztos, hogy nem maradunk le semmiről – a kuponok megvásárolható száma ugyanis limitált, azaz ha esetleg megvárjuk az estét, s otthon, az asztali gépünk segítségével látogatunk csak el az Árbarátok.hu oldalra, előfordulhat, hogy a rendkívüli kedvezményekre jogosító kupont addigra már mások elkapkodták.

Az alkalmazás némi előnyhöz is juttatja az okostelefon-tulajdonosokat, hiszen előre meg tudják nézni a jövőben várható kuponokat is.

Az alkalmazás egyébként kategóriájában már a megjelenést követő napon az egyik legnépszerűbb lett.

Az alkalmazás letölthető az AppStore-ból: http://itunes.apple.com/hu/app/arbaratok/id460033480?mt=8

Valamint az Android Marketről: https://market.android.com/details?id=hu.sanomamedia.arbaratok&feature=search_result

(QR code segítségével történő letöltés Android telefonra: http://chart.apis.google.com/chart?cht=qr&chs=150×150&chl=http://www.appbrain.com/app/hu.sanomamedia.arbaratok?install=web)

Kategória: Árbarátok.hu, mobil, Szolgáltatás, Technológia  |  Nincsenek hozzászólások

Előző bejegyzések