Újra lesz Profession.hu Virtuális Állásbörze
2011. August 31.
Webmaster
Közel negyven kiállító, éjjel-nappali nyitva tartás, karrier-tanácsadások, valamint élő beszélgetési lehetőség a munkaadókkal. Ráadásul mindez három napig egy-két kattintással elérhető: a Profession.hu Virtuális Állásbörze eltünteti a térbeli és az időbeli határokat szeptember 27. és 29. között.
Tavasszal százezer látogatót vonzott hasonló online rendezvényünk, de az őszi börzére még több látogatót várnak a szervezők. Bár a kiállítók még mindig érkeznek, már most közel negyven cég regisztrált. Éjjel-nappali nyitva tartás mellett, karrier-tanácsadással, valamint élő beszélgetési lehetőségekkel készül a Profession.hu a munkaadókkal közösen.
A fejlesztések hátterében többek között az áll, hogy ezúttal nemcsak a munkanélkülieket szeretnénk megszólítani: a 2010-es börze bizonyította, hogy az aktívan dolgozók is szép számban mozgósíthatók, ha például munkaidő után vagy akár hajnalban is böngészhetik az ajánlatokat, ismerkedhetnek a cégekkel. Ráadásul idén először személyre szabott válaszokat kaphatnak a Profession.hu karrier szakértőjétől is.
Emellett megkönnyítettük a hr-esek munkáját is: a börze végén pontosan látják a statisztikát, és összehasonlítható, értékelhető adatokat kapnak a jelentkezőkről.
Mindez méginkább segíti, hogy a „valóságban” zajló állásbörzével azonos élményben legyen részük a virtuális látogatóknak, a felhasználók például ugyanúgy sétálhatnak a standok között, mint egy „hagyományos” börzén. Ha az egérrel rákattintanak egy-egy kiállítóra, akkor láthatják többek között az ajánlataikat, a cég bemutatkozását.
A 2010-es évhez képest egy új beszállító biztosítja a virtuális felületet, mely erőteljesebb, magabiztosabb technikai háttérrel rendelkezik, ezért sokkal biztonságosabb, gyorsabb felületen barangolhatnak a látogatók – mondta Martis István, a Profession.hu állásportálunk értékesítési vezetője.
Egyébként hogy még vonzóbbá tegyük az eseményt, az őszi börzére látogatók között egy X-box Kinectet és 3 okostelefont is kisorsolnak kollégáink.
Kategória: Profession.hu, rendezvény, sajtóközlemény, Szolgáltatás, Technológia  | 
Nincsenek hozzászólások
A Polc.hu látogatói augusztus 3-tól szeptember 30-ig 15-35 százalék kedvezménnyel vásárolhatják meg a Nemzeti Tankönyvkiadó akciójában szereplő feladatgyűjteményeket, gyakorlófüzeteket, iskola előkészítőket, kötelező olvasmányokat és nyelvkönyveket.
Az Olcsobbat.hu emellett abban is segít, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb,
Kohanecz Margit a HáziPatika.com csoport három portáljának értékesítéséért felel szeptembertől, így a Magyarországon leglátogatottabb egészségügyi portál, a HáziPatika.com és szintén legnépszerűbb Babaszoba.hu, valamint az 50plusz.hu portálok médiafelületeinek értékesítéséért.


