Vidéki kórházak taroltak a HáziPatika.com versenyén
2011. January 25.
Webmaster
A HáziPatika.com idén is kiosztotta hagyományos „Az év kórháza” elnevezésű elismeréseit, amelyet a betegek szavazatai alapján ítéltek oda. Újdonság az előző évekhez képest, hogy az összesített versenyben dobogós kórházak idén mind vidékiek. A kategóriák szerinti versenyben – például orvos-szakmai ellátás vagy környezet-tisztaság kategória – a betegek leginkább a sebészetek és a szülészetek iránt éreznek bizalmat, míg tavaly ugyanezt a kardiológiai osztályok érdemelték ki.
A már hatodik éve megrendezett „Az év kórháza” internetes szavazással a szervező HáziPatika.com ismét lehetőséget adott a betegeknek arra, hogy hangot adjanak véleményüknek, és megmondják, szerintük melyik az ország legjobb kórháza. Az ünnepélyes díjkiosztó keretében 2011. január 25-én, az MTA könyvtártermében vehették át az elismerést a győztesek.
Az Év Kórháza versenyben, mint azt már az előző években megszokhattuk, „orvos-szakmai ellátás”, „ápolás- és szakszemélyzet”, „infrastruktúra”, „ellátás”, valamint „környezet és tisztaság” kategóriában lehetett pontozni a kórházakat. Az abszolút győztesek a kategóriánként elért pontszámok átlagolásával legjobb eredményt elért intézmények lettek.
– Rendkívül érdekes tanulságai vannak a szavazásnak – mondta el az eseményen Pilling Róbert főszerkesztő. – A legszembetűnőbb például, hogy az összesített versenyben az első háromba eddig minden évben bejutott egy fővárosi intézmény, sőt, tavaly mindhárom első helyezett budapesti volt; idén azonban a vidéki kórházak győzedelmeskedtek. Továbbá a kategória-verseny eredményei alapján szembetűnő az a változás is, hogy a győztesek szinte kivétel nélkül sebészetek és/vagy szülészetek. Ezek az osztályok az elmúlt években valóban az átlagosnál jobban fejlődtek a legtöbb intézményben, ezt pedig már a betegek is értékelik.
2010-ben jóval kevesebb pontszámot kapott szinte minden intézmény, így figyelembe kell venni, hogy a győztes vidéki intézmények is alacsonyabb átlagpontszámmal tűntek ki a mezőnyből.
– A szavazás azt mutatja, hogy a laikusok szemében az egészségügy presztízse az utóbbi években kicsit csökkent – tette hozzá Pilling Róbert főszerkesztő – ez az eredményeken is meglátszik. Tavaly még az ötödik helyezett is magasabb pontszámot ért el összesítettben, mint idén a legelső intézmény. Az eredmények hátterében több minden állhat, talán kritikusabbá váltak az emberek, vagy összességében elégedetlenebbek.
Az összesített verseny nyertesei:
• Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (1. helyezés)
• SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. (2. helyezés)
• Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft (3. helyezés)
A kategóriánkénti verseny győztes kórházai:
Orvos-szakmai ellátás kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
• SE ÁOK I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
• SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika
Ápolás- és szakszemélyzet kategória (holtversenyben két győztes intézmény):
• Dr. Bugyi István Területi Kórház
• SE ÁOK Érsebészeti Klinika
Infrastruktúra kategória:
• SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Ellátás kategória:
• SZTE ÁOK Sebészeti Klinika
Környezet és tisztaság:
• Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.
Kategória: Házipatika.com, sajtóközlemény  | 
Nincsenek hozzászólások






