A Sanoma Szupernóva-díjra benevezett honlapok

2008. February 29. sz.krisztian

Lejárt a napokban a Sanoma Szupernóva-díj – a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek számára kiírt pénzjutalmas pályázatunk – nevezési határideje. Ahhoz képest, hogy a pályázatot idén először hirdettük meg, nagyon szép számban érkeztek nevezések. A 30 weblap teljes listáját megosztottuk a publikummal is, a következő címen: http://www.szupernovadij.com/nevezett_oldalak.html

Azt, hogy mely három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély részesül az összesen 1 millió forint értékű díjban, március 4-én az immáron harmadjára megrendezendő Web 2 Symposiumon hirdetjük ki.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

1 millió forintos pályázat: fogytán az idő, de még nevezhettek!

2008. February 25. sz.krisztian

Február 26-án, vagyis holnap délben zárul a nevezés az összesen egymillió forint értékű, a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magánszemélyek számára kiírt Sanoma Szupernóva-díjra. Ahogy arról korábban már írtunk, Magyarország első pénzjutalmas online fejlesztői díjait három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély kaphatja meg. Ha úgy gondolod, hogy beneveznél vagy jelölnél egy jó honlapot, holnap délig még megteheted, ehhez segítséget és űrlapot a www.szupernovadij.com címen találsz. A pályázatot postán is el kell küldeni, de érvényes nevezésnek számít az is, ha a pályázó e-mail érkezik meg február 26-án délig.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

A leglendületesebben növekvő site-ok közt

2008. February 25. g.imre

Figyelemfelkeltő adatokat közöl a Marketing & Média c. magazin legfrissebb száma! A Medián WebAudit online mérőrendszer statisztikáira alapozott cikk azt elemzi, hogy az elmúlt néhány évben hogyan alakult a hazai internetes site-ok forgalma. A lap az auditált adatok alapján kiemeli, hogy az elmúlt négy év alatt éppen négyszeresére emelkedett a naponta internetező látogatók száma, míg a havonta legalább egyszer a hálóra kapcsolódók köre több mint két és félszeresére nőtt. Ennél is fontosabb azonban számunkra az a táblázat, ami a cikk mellett a leggyorsabban növekvő hazai site-ok 4 évvel ezelőtti látogatottsági adatait helyezi szembe ugyanezen honlapok idén januári adataival. A piac szép növekedése mellett az is kedvező, hogy a Sanoma Újmédia-divíziójának több terméke is megtalálható e sikersite-ok listájában. A táblázatban jól látható, hogy a FigyelőNetet 2004 januárjában még 16 ezer 945 egyedi látogató kereste fel havi átlagban naponta Magyarországról, ám ez az adat 2008 januárjában – hála a 472 százalékos (!) növekedésnek – már 96 ezer 853 volt. Szintén bekerült a leggyorsabban növekvő site-ok közé a Profession.hu álláskereső oldalunk, amely 4 éve még 8 ezer látogatóval rendelkezett átlagosan, mostanra azonban ez 44 ezer 484-re nőtt: a változás itt 455 százalékos!

Ti mit tippeltek, 4 év múlva mekkora lesz az említett oldalak látogatottsága?

Kategória: FN24, online média, Profession.hu  |  Nincsenek hozzászólások

A widgetekről

2008. February 13. sz.krisztian

A FigyelőNet nemrég történt megújulásakor beszámoltunk már róla, hogy ingyenesen elérhetővé tettünk a site-hoz kapcsolódó widgeteket. Többen kérdeztétek, hogy mire is jók ezek, hogyan szolgálják a widgetek a felhasználók kényelmét.

Ezek olyan magyar nyelvű kis programocskák, amelyek lehetővé teszik, hogy a legfrissebb híreket, az aktuális időjárást és a legérdekesebb FN Tudósító bejegyzéseket közvetlenül a számítógép Asztalára (desktop) kapjuk meg, anélkül, hogy meg kellene nyitnunk egy böngészőprogramban a weboldalt. A widgetek három platformon is elérhetők, a Yahoo! Widgets, Microsoft Windows Vista Sidebar Gadgets és Apple OSX Dashboard felhasználók számára egyaránt. (Akinek még Windows XP-je vagy Windows 2000 SP4-e van, a Yahoo! Widgets változatot használhatja.)

Az FN hírek widgeten egyszerre 5 hír olvasható, illetve lapozással elérhető az összes hír, közvetlen linkkel a teljes cikkekre. A rovatválasztó segítségével közvetlenül témára is szűrhetjük a híreket. Az időjárás widget az aktuális időjárást és a következő 4 napi előrejelzést mutatja, szintén a desktopon. Minden egyes dátumnál szerepel az idő, a hőmérséklet és egy rövid szöveges előrejelzés. Azok pedig, akik a civilek anyagaira kíváncsiak, az FN Tudósító widgetjét használhatják. Népszerű közösségi tartalommegosztó portálunkra bárki feltölthet cikket, fotót, videót és hangzóanyagot, és ennek napi legnépszerűbb bejegyzéseit tekinthetitek meg ezzel a widgettel.

Ha kipróbálnátok az FN ingyenes widgetjeit, innen nagyon egyszerűen le tudjátok tölteni őket.

És ha kíváncsiak vagytok az interneten elérhető más widgetekre is, akkor egyik lap.hu katalógusoldalunkat ajánljuk, ahol bőséggel találtok hasonlókat: http://widget.lap.hu

w10.jpg
w201.jpgw30.jpg

Kategória: FN24  |  Nincsenek hozzászólások

Pénzjutalmat kaphatnak a legjobbak

2008. February 12. sz.krisztian

Sanoma Szupernóva-díj néven díjat alapít az Újmédia-divízió a legtehetségesebb feltörekvő online vállalkozások és internetes fejlesztéseket készítő magányszemélyek számára. Cégünk ugyanis fontosnak tartja, hogy a nagy szereplők segítsék a tehetséges, de még megerősödés előtt álló új szereplőket.

A fejlődést segítő verseny alapja a sokszínűség. Úgy gondoljuk, hogy van annyi tehetséges és kreatív szakember ebben az országban, akik megérdemlik a nehéz kezdéshez szükséges első segítséget. Az egész iparág közös érdeke, hogy a felhasználók ismerjék és a lehető legtöbb dologra szívesen használják az internetet. Ehhez pedig elengedhetetlenek az új ötletek.

Az idén első alkalommal kiválasztott három vállalkozás vagy honlapot üzemeltető magánszemély részesül az összesen egymillió forint értékű díjban, amelyet a március 4-én immáron harmadjára megrendezendő Web 2.0 Symposiumon adunk át.

A zsűri a szakma minden területéről kiválasztott szakemberekből áll.

Dobó Mátyás, Doransky.hu blog
Kaszás Miklós, Dream Interactive
Miskolczy Csaba, Blogter
Novák Péter, Kirowski
Soós Gergely, Neo Interactive
Szigeti Péter, Kreatív
Záprel Zsolt, McCann Erickson
Szabados Balázs, FigyelőNet (Sanoma Budapest)

A jelöltek névsorát az említett 8 úr állítja össze, de bárki tehet javaslatot, ha saját honlapját, vagy egy általa felfedezett oldalt ajánlana a zsűri figyelmébe. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint egy e-mailben elküldeni a javasolt oldal címét, alapításának idejét és rövid leírását a szupernovadij@sanomabp.hu címre.

Az újonnan indult oldalak elbírálási szempontjai között szerepel az eredeti ötlet, a dinamikus növekedés, és az életképes kereskedelmi modell felvázolása. A zsűri természetesen vizsgálja a tartalom, a megjelenítés és a műszaki kivitelezés minőségét is. A díj iránt érdeklődők további információt a www.szupernovadij.com címen találnak.

Kategória: Általános, rendezvény, Sanoma Szupernóva-Díj  |  Nincsenek hozzászólások

Figyelmet érdemlő Lap.hu és Startlap statisztikák

2008. February 6. szd

A hétvégén tartotta a Lap.hu mozgalom a szokásos téli szakmai találkozóját, ahol a Lap.hu mozgalom tagjai, szerkesztők vettek részt. Itt elhangzott néhány olyan érdekesebb adat, amelyek a blog közönsége számára is érdekesek lehetnek.

Bognár Bálint, a Startlap főszerkesztője többek között azt emelte ki, hogy ma már több mint 7000 Lap.hu oldal van, amelyet 2400 önkéntes szerkesztő gondoz. Szó esett arról, hogy 400 ezer egyedi látogató keresi fel mostanában napról napra a Lap.hu oldalait, 1 millió 140 ezren pedig a megújult Startlapot, amelynek a tavalyi évben mért átlagos spontán márkaismertsége 49 százalék volt (ezzel megelőzve többek között az [origo] 45, az index 18 százalékos ismertségét), és amelyet többen (29%) használnak nyitóoldalnak böngészőjükben, mint a Google-t, ráadásul a Startlap Magyarország 2. legolvasottabb médiuma. A Startlap júliusi megújulása óta lehetőség van arra, hogy kedvenc linkjeinket a saját Startlapunkhoz adhassuk. Ezt a szolgáltatást a főszerkesztő tájékoztatása szerint már több mint 120 ezren veszik igénybe, és összesen 454 ezer linket töltöttek fel eddig.

Még néhány érdekes statisztika: összesen 2 millió 111 ezer 583 link található meg a Lap.hu katalógusoldalakon – oldalanként átlagosan 234 darab. A Lap.hu mozgalomhoz naponta körülbelül 1500 linkajánlás érkezik be, amelyeket azután a lapszerkesztőknek is el kell bírálnia. Népszerűek a Lap.hu oldalakhoz tartozó fórumok is: 2564 fórum üzemel összesen.

A rendezvényen szó esett az idei tervekről is. Várhatóan 2008-ban megújul a Lap.hu: új funkciókra és korszerűbb megjelenésre egyaránt számíthatunk, így például – ezt már Bedő Andrea lap.hu koordinátor mondta – várhatóan egy speciális boxban láthatóvá válnak a legfrissebb valamint a leglátogatottabb linkek is. Emellett – csakúgy, mint a FigyelőNet esetében történt – a Lap.hu is átáll az 1024×768 pixeles felbontásra.

Bognár Bálint a tervek kapcsán azt is megemlítette, hogy várhatóan idén platformfüggetlenné válik a Startlap, amely hamarosan mobiltelefonról, PDA-ról is elérhető lesz, és még nagyobb testre szabhatóság jellemzi majd. Megújul az Újmédia-divízió híraggregátor site-ja, a Hírstart is.

UPDATE1: A Lap.hu találkozón készült számtalan kép megtalálható itt.

UPDATE2: felkerült egy videó is a Lap.hu találkozóról, méghozzá ide.

Kategória: rendezvény, Startlap  |  Nincsenek hozzászólások

Máris napi több százan nézik mobilról a FigyelőNetet

2008. February 4. sz.krisztian

Elindult a FigyelőNet mobilos tartalomszolgáltatása. Az FN Mobil címe, az fn.hu/m gyorsan begépelhető, mobil szélessáv nélkül is gyorsan letöltődik az oldal és régebbi, kisméretű képernyőkön is olvasható.

Az FN Mobil a FigyelőNet hírportálunk egyszerűsített változata. A címlapon az aktuális időjárás és a névnapok érhetőek el, és beleolvashattok a lap négy vezető cikkébe, ahonnan akár a teljes cikk is gyorsan letölthető. A szolgáltatások közül az 5 napos időjárás-jelentés, az aktuális tőzsdei és devizaárfolyamok (euró, dollár, svájci frank) is megtalálhatóak egy gombnyomásra.

Az fn.hu/m címen elérhető FN mobil oldalak könnyedén navigálhatók, gyors letölésük révén a lehető legkényelmesebben mutatják az aktuális információkat – bárhol és bármikor, mobilon.

Új szolgáltatásunkat egyébként már az indulás első napjaitól kezdve is több százan használják naponta.

Kategória: FN24  |  Nincsenek hozzászólások